Gyorshajtási bírságoknál megszűnt a tolerancia itthon

Gyorshajtási bírságoknál megszűnt a tolerancia itthon

2023. május 1-jétől a rendőrségi sebességmérések bírságolásnál már nem alkalmaznak többé toleranciát a hazai közúthálózaton. Ez azt jelenti, hogy gyorshajtással kapcsolatban a kitereléses megállítással ill. objektív felelősség alapján foganatosított szabálysértési bírságokat immár a traffipax által mért pillanatnyi, valós értékekre alapozva róják ki. A rendőrség a jármű megállítása nélkül akár 1km/h sebességtúllépés esetén is eljárást indíthat.

A korábbi gyakorlat szerint helyszíni bírságolásnál a rendőrségi sebességmérő műszerek méréseit 100 km/h alatt 3 km/h-val, míg a gyorsforgalmi úthálózaton (100 km/h felett) 3%-kal korrigálták a járművezetők javára. Ezzel a „ráhagyással” a lakott településen belüli sebességhatárok túllépését az elméleti 50 helyett csak 53 km/h felett szankcionálták, míg az autópályákon haladó személygépkocsiknál 130 helyett csak 134 km/h felett kezdődött a bírságolás.


A precíziós műszertechnika rendkívül gyors fejlődésen ment át az elmúlt évtizedben, így a rendőrség a mérésügyről szóló törvény vonatkozó részére hivatkozva hangsúlyozza, hogy a traffipaxok hitelesített mérőeszközök, így azokra úgy kell tekinteni, hogy – ellenkezője bizonyításáig – nincs eredményt befolyásoló hibájuk.


Szintén az utóbbi évek újdonsága, hogy a mobil eszközök mellett országszerte megjelentek az állandó jelleggel telepített „traffiboxok”, melyek a nap 24 órájában képesek adatokat jelenteni az előttük elhaladó forgalom résztvevőiről. Telepített eszközökkel főként belterületi (önkormányzatok által kezelt) úthálózaton találkozhatnak a közlekedők.


A mérések szigorításától a hatóság a közlekedési balesetek csökkenését várja, hiszen az elmúlt évtizedek statisztikái szerint a személyi sérüléssel járó közúti balesetek elsődleges előidézője a relatív és tényleges sebességtúllépés. A rendőrség új bírságolási gyakorlatával kapcsolatban minden kérdésre választ adó interjú jelent meg Óberling József rendőr ezredessel az OFRK Országos Baleset-megelőzési Bizottság honlapján.


tovább az ORFK-OBB honlapjára »

a vezess.hu részletes cikke »


410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről »

GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Persped Kft. Persped Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Lévai László Lévai László VERES Kft. VERES Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Persped Kft. Persped Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Lévai László Lévai László VERES Kft. VERES Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft.