Becsöngettek — 1,2 millió diák közlekedik egyszerre

Becsöngettek — 1,2 millió diák közlekedik egyszerre

Cikkünk alján hasznos kisfilm a holttérről!

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2023. szeptember 1-jén (pénteken) az alap- és középfokú oktatási intézményekben megkezdődött az új tanév, a reggeli és koradélutáni közlekedésben egyszerre megjelentek a gyermekek.

Az elkövetkezendő tíz hónapban ezért a hazai utakon-utcákon főként reggel 7 és 8 óra között, valamint a koradélutáni órákban egyszerre lesz jelen az a mintegy 1,2 millió közlekedő diák, akik eddig — az online tanítás és a nyári szünidő alatt — napközben otthon voltak, illetve egyenletes időbeli eloszlással vettek részt a forgalomban. A gyerekek a közlekedés legvédtelenebb szereplői, meggondolatlan viselkedésükre mindig számítani kell. Vigyázzunk rájuk!


AZ ISKOLA RENDŐRE — Immár több ezer alap- és középfokú oktatási intézmény csatlakozott „Az iskola rendőre” elnevezésű közlekedésbiztonsági programhoz, mely 15 éve működik Magyarországon. A program célja, hogy a elősegítse kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedését, szabálykövető magatartását, bővítse közlekedési ismereteiket, felderítse és megszüntesse a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezőket.


A KRESZ AZ ISKOLABUSZOK SZOLGÁLATÁBAN — A gyermekek testi épségének megóvása indokolta a KRESZ legutóbbi években eszközölt módosításait, miután hazánk útjain szembeötlően sok 14 év alatti gyermek sérült meg közúti közlekedési balesetben. Kevés autós tudja, hogy nemcsak egyes észak-európai országokban, hanem Magyarországon is érvényben van az a szabály, mely szerint párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úttesten a „gyermekszállítás” táblával megjelölt (álló) autóbuszt sem kikerülni, sem mellette szemben elhaladni nem szabad, ha a busz a gyermekek be- és kiszállását mindkét oldali irányjelzőjének (vészvillogójának) egyidejű működtetésével jelzi.

Szintén az elmúlt években került a KRESZ-be, hogy a „gyermekek” elnevezésű veszélyt jelző táblával jelölt útszakaszon járművekkel legfeljebb 30 km/órás sebességgel szabad közlekedni, ha a tábla alatti kiegészítő táblán két nyíl közé zárt távolságot is feltüntettek. A kiegészítő jelzőtábla jelezheti, ha a sebességkorlátozás csak meghatározott időszakra érvényes.


Jennifer és Herbert, avagy kisfilm a holttérről
a kerékpáros kislány és a kamionos szemével »

 

SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Teleki János Teleki János Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. STV Kft. STV Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Teleki János Teleki János Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. STV Kft. STV Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László