Pályázati felhívás - A szakma népszerűsítéséért díj 2023. - jelöljön Ön is!

Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2023-ban alapította meg a hivatásos gépkocsivezetői szakma népszerűsítésért díjat, amelyet első alkalommal a 2023-as IRU-diploma osztó ünnepségen adtunk át. A 2022-es díjat Dajka László (st22-lacika) nyerte el a zsűri döntése alapján. Az MKFE ismét várja a javaslatokat a „Szakma népszerűsítésért 2023.” díj idei jelöltjeire. Kérjük, 2024. május 22-ig Ön is küldje meg az alábbi jelölőív kitöltésével, hogy kit javasol az elismerésre, amely az oklevél és emlékplakett mellett egy félmillió forintos, műszaki termékek vásárlására használható ajándékkártyát is tartalmaz.

A gépkocsivezetői hivatás jól tálalt „marketingje” is hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatal vagy nem fiatal, de a szakma iránt érdeklődő gépkocsivezető jelöltek a pályára lépjenek. Ezt a népszerűsítő munkát – még ha eredendően nem is ez volt a céljuk –  hatékonyan vesznek részt azok a vloggerek, akik sofőrként dokumentálják a munkájukat (annak minden szépségét és persze árnyoldalát is bemutatva), ezzel is fenntartva az állandó érdeklődést a pályán kívüliek, de a kollégák között is.

Az MKFE 2023-ban alapította meg a „Szakma népszerűsítéséért” díjat, azzal a szándékkal, hogy elismerje és bátorítsa azokat a vloggereket, akik a legtöbbet tesznek a hivatás népszerűsítéséért, s edukatív tartalmakkal is segítik a pályakezdő fiatalok, vagy akár a hosszabb ideje aktív kollégáik munkáját.

Az elismerés azok számára szól, akik a közösségi médiában – vagy más széles rétegeket elérő módon – aktív szerepvállalásukkal, kiemelkedő szakmai tapasztalattal és közérthető kommunikációval elősegítették a közúti árufuvarozói és személyszállítói szakma és a gépkocsivezetői hivatás ismertségének, elismertségének növelését, a szakma társadalmi megbecsültségének és megítélésének javítását.

Az oklevelet a díjazott előző évben végzett tevékenységének értékeléseként minden évben az MKFE IRU-diploma átadó ünnepélyén, annak részeként adja át az Egyesület elnöke.

A díjazott az MKFE plakettből és oklevélből álló kitüntetésében részesül, továbbá a díj mellé idén egy 500.000 forint értékű (Media Markt) ajándékkártya is jár.

A 2023-as „Szakma népszerűsítéséért” díj pályázati lapját IDE KATTINTVA» töltheti le.

Kérjük, hogy a maradéktalanul kitöltött pályázati lapot legkésőbb
2024. május 22-én (szerda) 12.00 óráig
küldje meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.



MKFE Kommunikáció

COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gál Sándor Gál Sándor Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. World Logistik Kft. World Logistik Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERES Kft. VERES Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Végvári András Végvári András Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gál Sándor Gál Sándor Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. World Logistik Kft. World Logistik Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERES Kft. VERES Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Végvári András Végvári András Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft.