Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Budapest, 2024. július 10. — Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában, hogy Magyarország is csatlakozik az e-CMR egyezményhez. Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus fuvarlevélre vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozáshoz. A hazai logisztikai szolgáltatók, szállítmányozók és közúti fuvarozók lelkesen üdvözlik a magyar kormánynak az e-CMR hazai bevezetése érdekében tett határozott lépéseit.

A Magyar Közlöny 2024. évi 74. számában megjelent a 1211/2024. (VII. 8.) kormányhatározatban Magyarország Kormánya egyetértését fejezte ki a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének bemutatott szövegével, és felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítására. A kormány felhívta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a jegyzőkönyv szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki, és hagyja jóvá a jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét, továbbá elrendelte a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítását követően annak a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.


A hazai logisztikai szakma képviselői örömmel fogadják a digitális fuvarlevél bevezetése érdekében hozott döntést. Az e-CMR használata gyorsítja és egyszerűsíti a fuvarozási folyamatokat, csökkenti a költségeket, növeli a hatékonyságot és zöldebbé teszi a logisztikát. A digitalizált fuvarlevél segítségével könnyebben lehet nyomon követni és ellenőrizni a szállítmányok útját, valamint gyors, biztonságos és megbízható módon lehet kezelni a fuvarokkal kapcsolatos dokumentumokat. Az e-CMR bevezetése pozitív hatással lesz a logisztikai ágazat fejlődésére és versenyképességére, valamint hozzájárul a hazai vállalkozások gazdasági növekedéséhez.


A kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel létrejött e-CMR Europe Kft. már ugrásra készen várja az e-CMR hazai ratifikációját. A magyar logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdek-képviseletei — a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magyar Szállítmányozók Szövetsége — és az i-Cell Mobilsoft Zrt. közreműködésével alakult társaság célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél minél gyorsabb és minél gördülékenyebb hazai bevezetése. A hazai e-CMR platform és a hozzá tartozó applikáció elsősorban a magyar vállalkozások igényeit kívánja maradéktalanul kiszolgálni, miközben megteremti a lehetőségét annak, hogy az érintett piaci szereplők a nemzetközi szintéren is elérjék és élvezzék a digitalizált fuvarokmánykezelés minden előnyét.


Az elektronikus fuvarlevél szolgáltatás bevezetése újabb jelentős mérföldkő lesz a logisztikai folyamatok digitalizációjában, a fuvarozók versenyképességének növelésében, mely jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához. Minél előbb indul el és minél többen csatlakoznak a magyarországi rendszerhez a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben, annál nagyobb haszonélvezője lehet a hazai logisztika, a szállítmányozás, a közúti árufuvarozás és közvetetten a magyar költségvetés is e rendszer használatának.


Közös sajtóközlemény: Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában (2024. július 11.) » (PDF)

A Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyve szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról szóló 1211/2024. (VII. 8.) Korm. határozata »


MKFE Kommunikáció

 

Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kolesza György Kolesza György CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán WSZL WSZL Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NTS Kft. NTS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kolesza György Kolesza György CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán WSZL WSZL Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NTS Kft. NTS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.