Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Budapest, 2024. július 10. — Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában, hogy Magyarország is csatlakozik az e-CMR egyezményhez. Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus fuvarlevélre vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozáshoz. A hazai logisztikai szolgáltatók, szállítmányozók és közúti fuvarozók lelkesen üdvözlik a magyar kormánynak az e-CMR hazai bevezetése érdekében tett határozott lépéseit.

A Magyar Közlöny 2024. évi 74. számában megjelent a 1211/2024. (VII. 8.) kormányhatározatban Magyarország Kormánya egyetértését fejezte ki a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének bemutatott szövegével, és felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítására. A kormány felhívta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a jegyzőkönyv szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki, és hagyja jóvá a jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét, továbbá elrendelte a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítását követően annak a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.


A hazai logisztikai szakma képviselői örömmel fogadják a digitális fuvarlevél bevezetése érdekében hozott döntést. Az e-CMR használata gyorsítja és egyszerűsíti a fuvarozási folyamatokat, csökkenti a költségeket, növeli a hatékonyságot és zöldebbé teszi a logisztikát. A digitalizált fuvarlevél segítségével könnyebben lehet nyomon követni és ellenőrizni a szállítmányok útját, valamint gyors, biztonságos és megbízható módon lehet kezelni a fuvarokkal kapcsolatos dokumentumokat. Az e-CMR bevezetése pozitív hatással lesz a logisztikai ágazat fejlődésére és versenyképességére, valamint hozzájárul a hazai vállalkozások gazdasági növekedéséhez.


A kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel létrejött e-CMR Europe Kft. már ugrásra készen várja az e-CMR hazai ratifikációját. A magyar logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdek-képviseletei — a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magyar Szállítmányozók Szövetsége — és az i-Cell Mobilsoft Zrt. közreműködésével alakult társaság célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél minél gyorsabb és minél gördülékenyebb hazai bevezetése. A hazai e-CMR platform és a hozzá tartozó applikáció elsősorban a magyar vállalkozások igényeit kívánja maradéktalanul kiszolgálni, miközben megteremti a lehetőségét annak, hogy az érintett piaci szereplők a nemzetközi szintéren is elérjék és élvezzék a digitalizált fuvarokmánykezelés minden előnyét.


Az elektronikus fuvarlevél szolgáltatás bevezetése újabb jelentős mérföldkő lesz a logisztikai folyamatok digitalizációjában, a fuvarozók versenyképességének növelésében, mely jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához. Minél előbb indul el és minél többen csatlakoznak a magyarországi rendszerhez a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben, annál nagyobb haszonélvezője lehet a hazai logisztika, a szállítmányozás, a közúti árufuvarozás és közvetetten a magyar költségvetés is e rendszer használatának.


Közös sajtóközlemény: Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában (2024. július 11.) » (PDF)

A Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyve szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról szóló 1211/2024. (VII. 8.) Korm. határozata »


MKFE Kommunikáció

 

HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Lévai László Lévai László A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Milktrader Kft. Milktrader Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. VERES Kft. VERES Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kolesza György Kolesza György HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Lévai László Lévai László A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Milktrader Kft. Milktrader Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. VERES Kft. VERES Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kolesza György Kolesza György HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft.