Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Budapest, 2024. július 10. — Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában, hogy Magyarország is csatlakozik az e-CMR egyezményhez. Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus fuvarlevélre vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozáshoz. A hazai logisztikai szolgáltatók, szállítmányozók és közúti fuvarozók lelkesen üdvözlik a magyar kormánynak az e-CMR hazai bevezetése érdekében tett határozott lépéseit.

A Magyar Közlöny 2024. évi 74. számában megjelent a 1211/2024. (VII. 8.) kormányhatározatban Magyarország Kormánya egyetértését fejezte ki a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének bemutatott szövegével, és felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítására. A kormány felhívta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a jegyzőkönyv szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki, és hagyja jóvá a jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét, továbbá elrendelte a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítását követően annak a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.


A hazai logisztikai szakma képviselői örömmel fogadják a digitális fuvarlevél bevezetése érdekében hozott döntést. Az e-CMR használata gyorsítja és egyszerűsíti a fuvarozási folyamatokat, csökkenti a költségeket, növeli a hatékonyságot és zöldebbé teszi a logisztikát. A digitalizált fuvarlevél segítségével könnyebben lehet nyomon követni és ellenőrizni a szállítmányok útját, valamint gyors, biztonságos és megbízható módon lehet kezelni a fuvarokkal kapcsolatos dokumentumokat. Az e-CMR bevezetése pozitív hatással lesz a logisztikai ágazat fejlődésére és versenyképességére, valamint hozzájárul a hazai vállalkozások gazdasági növekedéséhez.


A kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel létrejött e-CMR Europe Kft. már ugrásra készen várja az e-CMR hazai ratifikációját. A magyar logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdek-képviseletei — a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magyar Szállítmányozók Szövetsége — és az i-Cell Mobilsoft Zrt. közreműködésével alakult társaság célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél minél gyorsabb és minél gördülékenyebb hazai bevezetése. A hazai e-CMR platform és a hozzá tartozó applikáció elsősorban a magyar vállalkozások igényeit kívánja maradéktalanul kiszolgálni, miközben megteremti a lehetőségét annak, hogy az érintett piaci szereplők a nemzetközi szintéren is elérjék és élvezzék a digitalizált fuvarokmánykezelés minden előnyét.


Az elektronikus fuvarlevél szolgáltatás bevezetése újabb jelentős mérföldkő lesz a logisztikai folyamatok digitalizációjában, a fuvarozók versenyképességének növelésében, mely jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához. Minél előbb indul el és minél többen csatlakoznak a magyarországi rendszerhez a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben, annál nagyobb haszonélvezője lehet a hazai logisztika, a szállítmányozás, a közúti árufuvarozás és közvetetten a magyar költségvetés is e rendszer használatának.


Közös sajtóközlemény: Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában (2024. július 11.) » (PDF)

A Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyve szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról szóló 1211/2024. (VII. 8.) Korm. határozata »


MKFE Kommunikáció

 

Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Kolesza György Kolesza György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. WSZL WSZL Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Kolesza György Kolesza György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. WSZL WSZL Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.