Az M1-es bővítése — gyakorlati közlekedési tudnivalók

Az M1-es bővítése — gyakorlati közlekedési tudnivalók

Küldje tovább kollégáinak, gépjárművezetőinek!

Korábbi jelzésünkkel összhangban 2025. szeptember 1-jén megkezdődött az a nagyvolumenű munka, melynek keretében az M1-es autópálya 78 kilométer hosszú szakaszát az M0-ás és a concói kijárat (94-es km) között 2x2-ről 2x3 sávosra bővítik. Mint akkor közreadtuk: a magyar és külföldi közlekedők tájékoztatása céljából szeptember első napján 12 nyelvű internetes honlap indult, mely folyamatos, naprakész és gyakorlati tudnivalókkal látja el az érdeklődőket.

A kivitelezési munka a tervek szerint több évig tart. Az új utat várhatóan 2028-29-ben adják át a forgalomnak. Mint már beszámoltunk róla: a munka szeptemberben elkezdődött. A kivitelezés a belső elválasztó sáv növényzetének eltávolításával és az üzemi átjárók építésével indul, de az előkészítő munkálatok már 2024 ősze óta folyamatosan zajlanak. Concó pihenő és Hegyeshalom között is bővül a pálya, de egy későbbi időpontban. A sávbővítéseket úgy végzik el, hogy közben mindvégig biztosítják a közlekedőknek a 2x2 forgalmi sávot.


A közlekedők hiteles és gyors tájékoztatása érdekében az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptember első napjaiban egy külön honlapot indított az M1-es autópálya bővítéséről. Ezen minden közlekedési információ szerepel: a csomópontok, pihenőhelyek esetleges zárása, a pillanatnyi terelések térképpel és a műszaki mentés rendje, a vészhelyzeti leállóöblök elérhetősége, valamint az aktuális forgalmi rend. A folyamatosan frissülő oldal magyar, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, lengyel, török, bolgár, angol, német és orosz nyelven olvasható. Az oldal itt érhető el:


https://development.mkif.hu/m1


A munkafolyamatokról, az egyes építési fázisokról, a forgalom rendjének változásáról külön szemléltető animáció készült:


tovább a videóra »


2025. decemberében a rendőrség rövid videoüzenetet készített, hogy felhívja a nehéz-tehergépjárművek vezetőinek figyelmét a forgalmi rend és a korlátozó táblák betartására. Rovább a videóra »


Az M1 bővítése nem egyszerű sávbővítés, hanem annál sokkal összetettebb, rendszerszintű fejlesztés, amelyek során:

• 72 meglévő alul-, és felüljárót építenek át, hogy azok megfeleljenek az új keresztmetszeti követelményeknek. A kiszélesített pálya ezek alatt vagy felett egyszerűen nem férne el

• 11 meglévő csomópontot korszerűsítenek, illetve 4 új különszintű csomópontot is kialakítanak

• 6 komplex pihenőhelyet teljesen átépítenek, a többi pihenőhelyet bővítik és modernizálják

• mintegy 300 új kamionparkolót alakítanak ki, ezentúl családbarát pihenői átalakítások is elkészülnek,

• 2 mérnökségi telepet bővítenek, korszerűsítenek Bicskénél és Komáromnál

• 7 szintbeni alcsomópontot korszerű, körforgalmi csomópontokká alakítanak át

• korszerű vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki

• jelentősen növelik a zajvédő falak hosszát és azok magasságát is.


Az M1 bővítését az MKIF Zrt. hitelből és saját forrásból, jelentős önerőből, a Magyar Állammal kötött Koncessziós Szerződés alapján valósítja meg, együttműködésben az Építési és Közlekedési Minisztériummal.


Ezt a híradást küldje tovább fuvarszervezőinek, gépjárművezetőinek, alvállalkozóinak, külföldi partnereinek!

 

ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VERES Kft. VERES Kft. NTS Kft. NTS Kft. Ivanov György Ivanov György Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Kolesza György Kolesza György Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VERES Kft. VERES Kft. NTS Kft. NTS Kft. Ivanov György Ivanov György Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Kolesza György Kolesza György Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft.