Rendkívüli kamionstop itthon a BL-döntő miatt!

Rendkívüli kamionstop itthon a BL-döntő miatt!

Váratlanul kamionstopot rendeltek el!

Mint ismeretes, 2026. május 30-án (szombaton) Budapesten rendezik az UEFA-BL labdarúgó mérkőzés döntőjét, mely hazánk eddigi sporttörténetének egyik legjelentősebb eseménye lesz. A rendezvényre százezret meghaladó számban várnak külföldről érkező vendégeket és szurkolókat, akik a budapesti reptéren át, valamint közúton érnek a magyar fővárosba. Mivel az érintett hétvégén Budapest környezete, valamint Magyarország gyorsforgalmi úthálózata rendkívüli forgalmi terhelésnek lesz kitéve, az erre való hivatkozással és baleset-megelőzési indokkal a közlekedési szaktárca — a rendőrséggel egyeztetve — váratlanul rendkívüli kamionstop életbe léptetéséről döntött, mely a hétvége szombati napját is érinti a lenti órarend szerint. Egyesületünk és a NiT Hungary a döntéshozóknak azonnal jelezték, hogy a tervezett teherforgalmi korlátozás a teljes belföldi és nemzetközi áruforgalmat összezavarná és ellehetetlenítené, a szállítmányok nem tudnának megérkezni rendeltetési helyükre, a rendkívüli kamionstop emellett teljesen felborítaná a fuvarszervezők és nehéztehergépjármű-vezetők heti időbeosztását. A kihirdetett kamionstop az előttünk álló, 2026. május 30-31-i hétvégén tehát a lenti órarend szerint irányadó valamennyi hazai közúton. Pénteken délelőtt a BM-nek és a szaktárcának újabb levelet írtunk, rámutatva, hogy a BL-döntő miatt elrendelt országos kamionstop ellehetetleníti az ország gyártó-termelő vállalkozásait, ezért azon lazítani lenne szükséges.


A kamionstop miatt megállásra kényszerítő órák a hazai közúthálózaton 2026 májusának utolsó hétvégéjén:


2026. május 30. (szombat) 05:00 órától » 17:00 óráig
(tilalom minden 7,5 t megengedett össztömeg feletti belföldi és nemzetközi tehergépjárműre, az összes EURO-kategóriában)

2026. május 30. (szombat) 22:00 órától » május 31-én (vasárnap) 22:00 óráig
(tilalom minden 7,5 t megengedett össztömeg feletti belföldi és nemzetközi tehergépjárműre, az összes EURO-kategóriában)


minisztériumi közlemény »     az MKFE és a NiT Hungary közös levele a miniszterelnöknek és a szaktárcához »


ÁLTALÁNOS KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — Kamionstop alkalmával teljes alapvető mentességet élveznek az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát stb. szállító — illetve ilyen szállítási cél érdekében a fel- és lerakóhely között, továbbá azok és a telephely viszonylatában üresen közlekedő — tehergépkocsik.

Ezen kívül a közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál honlapunk nyitóoldalán, a közlekedési korlátozásoknál vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


ÉLELMISZEREK ÉS EGYÉB MENTESSÉGEK — Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (nemzetközi menet- ill. fuvarlevélen angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot. Tehergépjárműve rakterének négy külső oldalát ne felejtse el megjelölni a kamionos boltokban beszerezhető vagy az MKFE-nél is megrendelhető   d   matricával (romlandó élelmiszer)! A mezőgazdasági eredetű árut szállító fuvareszközt   a    matricával jelölje!


HUMANITÁRIUS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK — Szintén mentességet élvez a humanitárius szervezet kezdeményezése alapján humanitárius jellegűként kezelt küldemények szállítását végző legalább EURO 3-as besorolású tehergépjármű; de júliusban és augusztusban csak akkor, ha nem érinti a rendelet 3. mellékletében felsorolt útvonalakat (ld. fent, a hazagurulásnál). A vezetőnek menetokmányként itt is mindig a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


AZ ÁLLAMHATÁRTÓL TÖRTÉNŐ HAZAGURULÁS SZABÁLYAI — Külföldről hazaérkezve az államhatárról a telephelyig vagy legközelebbi lerakóhelyig való hazagurulást a kamionoknak a jogszabály minden évben csak júliusban és augusztusban teszi lehetővé. Az év többi szakában (ősszel és tavasszal) hazagurulásra a kamionstop időtartama alatt ezért nincs mód.


kamiontop alá eső szállítások külön engedélyeztetése (2. alfejezet) »
fővárosi és vármegyei kormányhivatalok közlekedési főfelügyelőségeinek elérhetőségei »


MKFE-TAGOKNAK ÓRARENDES BONTÁS:          kamionstop májusban (magyar) »     kamionstop májusban (külföldi) »


Frissítés (2026. május 29.):

Pénteken délelőtt Pósfai Gábor belügyminiszternek és Barna Zsolt közúti közlekedésért felelős államtitkárnak újabb levelet írtunk, rámutatva, hogy a BL-döntő miatt szombatra elrendelt országos kamionstop indokolatlan, hiszen a sportesemény idején bőven elegendő lenne Budapest régiójának érintett útvonalain, valamint a főbb tranzitutakon korlátozni a nehéz-tehergépjárművek forgalmát. Meglátásunk szerint az eredeti formában kihirdetett szombati kamionstop ellehetetleníti az ország gyártó-termelő vállalkozásait, több ezer főt foglalkoztató nagyipari vállalkozások munkafolyamatait akadályozza, ezért szükségesnek mutatkozik az elrendelt rendkívüli kamionstop azonnali felülvizsgálata. Mivel az ország nagy részét a sportesemény nem érinti, ezúttal nem időpontmódosítást javasoltunk, hanem azt, hogy a tilalom kizárólag az M1-es és M0-ás autópályán, valamint a tranzitforgalomra nézve legyen érvényes.


Az MKFE levele Pósfai Gábor belügyminiszterhez és Barna Zsolt közúti közlekedésért felelős államtitkárnak »


Kapcsolódó híradásunk:

UEFA-döntő 2026: fővárosi forgalomkorlátozások »

.

.

Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft.