Pénteken emelkedik a hazai gázolaj ára

Pénteken emelkedik a hazai gázolaj ára

Pénteken emelkedik a hazai gázolaj ára

A MOL-MKFE-kártyás törzskúti gázolajár még így is a védett ár alatt van!!!

Érdemes még csütörtökön megtankolni a nagy járműveket, ugyanis 2026. június 5-én (pénteken) 00:00 órától a MOL bruttó 7 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát. Ennek ellenére még mindig fennáll az a helyzet, hogy mind a saját számlás szállítóknak, mind pedig a díj ellenében fuvarozóknak érdemes MOL-MKFE-kártyával a kijelölt 100 MOL-törzskút valamelyikén tankolni, mert jobban járnak, mint ha a 615 forintos védett árat választanák! Sőt, a fuvarozói ár kedden már bőven 600 forint alá esett! Fontos, hogy Ön is szóljon gépjárművezetőinek, hogy legyen náluk a kártya, és keressék a MOL-MKFE-törzskutakat! Ettől függetlenül a magyar honosságú gépjárművek magyar forgalmi engedélyükkel a hazai töltőállomásokon és a belső, telephelyi kutakon változatlanul védett áron tankolhatnak. A védett ár a gázolaj esetében literenként továbbra is bruttó 615 forint, a benzinnél bruttó 595 forint. Május vége óta a védett ár alá süllyedt a MOL-MKFE-kártyás ár, ezért fontos, hogy járművezetői keressék a törzskutakat, hogy a legnagyobb kedvezményt vehessék igénybe, mert így már olcsóbban tudnak tankolni, mint a védett áras 615 forint!

Regisztráljon a tovább olvasáshoz …

MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Nagy Imre Nagy Imre GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gál Sándor Gál Sándor ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Nagy Imre Nagy Imre GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gál Sándor Gál Sándor ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft.