Súlykorlátozó táblák felülvizsgálatáról egyeztettünk a KBM-mel

Súlykorlátozó táblák felülvizsgálatáról egyeztettünk a KBM-mel

A Piacvédelmi, közlekedésszabályozási almunkacsoport augusztus eleji ülését követően, 2026. szeptember 3-án kifejezetten a súlykorlátozások felülvizsgálatának tárgyában egyeztetett az MKFE és a fuvarozói társegyesületek a közlekedési tárca államtitkárával, Nyiri Szabolccsal, valamint az illetékes főosztályvezetőkkel és a Magyar Közút szakembereivel. A közel kétórás konzultáción az MKFE átadta a 10 konkrét helyszínre vonatkozó felülvizsgálati javaslatait, amelyet a szaktárca befogadott, érdemi döntést azok vizsgálatát követően hoznak. Az MKFE Elnökének kérésére az egyeztetésen a tranzitút-hálózat kibővítésének kérdése is napirendre került.


Nyiri Szabolcs a felvezetőjében kiemelte, hogy fontosnak tartja a korlátozásokra vonatkozó egyeztetés szakmai szempontok szerint történő folytatását, mert a szaktárca is elfogadhatatlannak tartja, ha ezekben az ügyekben a politikai érdekek felülírják az észszerű, szakmai érveket. A helyettes államtitkár ennek kapcsán külön kitért a tokaji súlykorlátozások ügyére, jelezve, hogy ott újabb korlátozó tábla nem került ki, és a szándék az, hogy visszatérjenek a korábbi engedélyeztetési gyakorlatra, amelyben minden indokolt szállítási feladat megkaphatja az áthajtási jogosultságot. Nyíri Szabolcs egyben azt is megerősítette, hogy a további témakörökre megalakuló munkacsoportok összehívása rövid időn belül megtörténik.


Noha az egyeztetés fő témája a súlykorlátozások témaköre volt, Veres Balázs kérésére a teherjárművek közlekedéséhez szorosan kapcsolódó, 2026. január 1-jével bevezetett tranzitszabályok is napirendre kerülhettek, ezeket egyben, összefüggéseiben is vizsgálva kezeli a szaktárca. A szabályok felülvizsgálata nyitott kérdés, hiszen ahogyan az az Országgyűlés Elnökének megküldött miniszterelnökségi programból kiderül, bekerült a 2026-os őszi jogalkotási folyamatba ». A mai egyeztetésen a szakminisztérium ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar tranzitszabályok ügyében az Európai Bizottság is vizsgálódik.


A résztvevők egyetértettek abban, hogy a hazai fuvarozókat támogató szabályozásra van szükség a tranzitszabályok tekintetében is. A fuvarozói szervezetek ennek fényében kezdeményezték a tranzithálózat bővítését: mások mellett a 26-os (Bánréve-Miskolc), 37-es (Sátoraljaújhely-Szerencs), 42-es főutak (Ártánd-Berettyóújfalu) beemelését, továbbá az M1-es autópálya alternatívájaként a 13-81-62-52-es főúti tengelyt. Az MKFE javaslatot tett a 86-os főút Szombathely-Rédics között szakaszának megnyitására is a tranzit számára, hiszen jelentős volumenben történik autóipari, valamint mezőgazdasági termékszállítás Szlovákia és Olaszország között, amelyet ezen az útvonalon teljesítenek magyar fuvarozók is. A helyettes államtitkár – elfogadva a fuvarozói érveket – gazdasági számítás előkészítésében kérte az érdekképviseletek segítségét, amely megerősíti e szakasz beemelésének indokoltságát.


A súlykorlátozások kérdésköre már napirenden volt a tavaszi minisztériumi egyeztetetéseken is, de a kihelyezett táblákban nem történt változás – igaz, ahogyan arról tavaly decemberben az ÉKM-mel megállapodtak a szervezeteink, új táblák sem kerültek ki. Az MKFE az alábbi tíz útszakaszon érvényes, tavaly ősszel bevezetett súlykorlátozás feloldására tett javaslatot. A szakminisztérium a 82-es főút súlykorlátozásának feloldása, valamint a dunaújvárosi szállításokat érintő súlykorlátozás megoldására mutatott leginkább nyitottságot. A 81-es főút tekintetében továbbra sem lehet pozitív megerősítésre számítani. Néhány esetben – pl. a mosonmagyaróvári vagy az enyingi korlátozásnál – pedig az egyedi engedélykérelmek a jelenleginél rugalmasabb elbírálásában látják a megoldást, mert a tárca szerint ezzel biztosítható az, hogy a lokális, célforgalmú közlekedést segítsék, de a térségi cél nélküli tranzitforgalmat továbbra is távol tartsák ezektől a szakaszoktól. A beterjesztett javaslatokat a tárca ettől függetlenül egyesével megvizsgálja, és a döntésekről tájékoztatja az érdekképviseleteket.


               • Kapuvár 85-ös főút 45+010 – 46+163 szelvények között
               • Lakitelek: 44-es főút 35+337 - 29+156 szelvények között
               • 82-es főút 45+555 – 53+720 szelvények között
               • Mosonmagyaróvár: 1-es főút 164+382 – 164+635 szelvények között
               • Csanádpalota 4434-es út 67+959 – 69+562 szelvények között
               • Enying 64-es főút 25+100 – 30+325 szelvények között
               • Gönyű kikötő elérése (súlykorlátozások: 8152-es út, 1-es főút 101+847 – 104+693 szelvények között)
               • Dunaföldvár: 6-os főút 81+973 – 84+746 szelvények között
               • Békéscsaba: 44-es főút 119+202 - 120+250 km szelvények között
               • Mezőörs-Pér, 81-es út 62+365 - 64+889 km szelvények között

Tisztelt Tagvállalkozásaink! Ahogy fent jeleztük, a közlekedési tárca kiemelte, hogy minden indokolt esetben és az észszerű fuvarfeladat végrehajthatósága érdekében a jövőben a korábbinál rugalmasabb elbírálás mellett van lehetőség közútkezelői hozzájárulást igényelni, ami feljogosítja a járművet, hogy a súlykorlátozott szakaszon áthajtson. A tárca kérése az, hogy amennyiben az érdekképviseleteknek olyan konkrét ügyekről vannak információik, ahol az illetékes közútkezelő vélelmezhetően valós indok nélkül nem adta meg az engedélyt, azokról értesítsék a közlekedési tárcát és a Magyar Közutat. Ígéretet tettek arra, hogy ezeket a jelzéseket egyedileg meg fogják vizsgálni.

Kérjük tagvállalkozásainktól, hogy amennyiben a Magyar Közút megtagadta a súlykorlátozások alól mentesség megadását, arról küldjenek rövid tájékoztatást írásban Ocsovai Ferenc közúti- és vámszakmai referensnek az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hogy az MKFE továbbíthassa a vitatott ügyeket a döntéshozók felé a felülvizsgálat érdekében.


Kapcsolódó cikkünk:

Újonnan bevezetett főúti súlykorlátozások Magyarországon — TÉRKÉPPEL! (2025. november) »

Dömötör Tamás Dömötör Tamás ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. STV Kft. STV Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. Gál Sándor Gál Sándor Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. WSZL WSZL Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nagy Imre Nagy Imre VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. STV Kft. STV Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. Gál Sándor Gál Sándor Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. WSZL WSZL Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nagy Imre Nagy Imre VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft.