Featured

Januári közlekedési korlátozások Magyarországon — 2013

2013 januárjában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom alól télen mentesülnek az EURO-3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy tehát tavaly november 4. óta is a kamionstop „téli rendje” irányadó: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra.


Bár az esztendő első napjáról korábbi értesítőnkben már írtunk, a teljesség kedvéért azt is belefoglalva januárban az alábbiak szerint alakul a nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó tilalom:


2012. december 31. (H) 22:00 órától » 2013. január 1. (K) 22:00 óráig
(az EURO-3-as vagy annál jobb, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


január 5. (SZO) 22:00 órától » január 6. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-as vagy annál jobb, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


január 12. (SZO) 22:00 órától » január 13. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-as vagy annál jobb, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


január 19. (SZO) 22:00 órától » január 20. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-as vagy annál jobb, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


január 26. (SZO) 22:00 órától » január 27. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-as vagy annál jobb, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — A kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti, melyet mindig megtalál a holnapunk nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »)


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »

 

"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Gerulus Kft. Gerulus Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Végvári András Végvári András GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Gerulus Kft. Gerulus Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Végvári András Végvári András GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft.