Találkozzunk, és válasszunk küldötteket Kecskeméten!

Kecskeméten folytatódnak a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink. Magyarország hét régiójához igazítva idén is hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.

Tisztelettel várjuk tehát a dél-alföldi MKFE-tagokat 2014. március 25-én (kedden) 15:00 órakor Kecskeméten, Csalánosi Csárdában (Kecskemét, Felsőcsalános 5).


Országjáró körutunk ötödik állomása tehát Kecskemét lesz, ahol az esedékes szakmai kérdések megtárgyalása mellett megválasztjuk a régió küldötteit. Ezek után vacsorával összekapcsolt, kötetlen beszélgetés keretében cseréljük ki tapasztalatainkat. (Részvételi szándékát most nem kell előre jeleznie, mert a regisztráció a helyszínen lesz 14:30 órától!) Jöjjön el! Várjuk!


elérhetőség (a csárda honlapja) »


A találkozón való részvétel ingyenes!

Sőt, vendégül látjuk Önt egy vacsorára is!

Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Végvári András Végvári András NTS Kft. NTS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Gál Sándor Gál Sándor Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sandolita Kft. Sandolita Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Végvári András Végvári András NTS Kft. NTS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Gál Sándor Gál Sándor Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sandolita Kft. Sandolita Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.