Featured

Határzárak, torlódások, esetleges túlvezetés a migrációs válság miatt

Az MKFE írásban fordult a közlekedésért felelős helyettes államtitkárhoz, továbbá a közúti ellenőrzést végző hatóságokhoz annak érdekében, hogy sikerüljön közös hazai és európai megoldást találni a vállalkozások határtorlódások, útlezárások miatti veszteségeinek csökkentésére, valamint az esetlegesen kialakult túlvezetések méltányos kezelésére.

Európa határain és közútjain rendkívüli mértéket öltött az illegális migránsok jelenléte, ami miatt szinte lehetetlen tartani az előre betervezett menetidőket, hiszen a tranzit országok hatóságai folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a határokon. Mindennaposak a több kilométeres kamionsorok, és mivel ezek gyakran előre be nem jelentett szúrópróba szerű ellenőrzések következtében alakulnak ki, emiatt a legtöbb esetben gyakorlatilag lehetetlen az előzetes tájékozódás.

A hasonló esetekre szolgál a gyakran „AETR”-ként emlegetett, 561/2006-os uniós rendelet egyik rendelkezése (12. cikk), mely értelmében a járművezető – annak érdekében, hogy a gépjármű megfelelő megállóhelyre érhessen – eltérhet a minimális pihenőidőre vonatkozó követelményektől és maximális vezetési időtől. Mint ez tagjaink előtt pontosan ismert, azzal a feltétellel, hogy a megállóhelyre való megérkezéskor a gépkocsivezetőnek kézi bejegyzéssel fel kell jegyeznie az eltérés okát.

A szóban forgó rendelkezés értelmezésére kiadott uniós, ún. 1. számú iránymutatás részletesen leírja a követendő eljárást, és az eltérés jogosságának feltételeit. Kérjük, figyelmesen olvassák el, ITT!

xxx

Az említett jogszabályi rendelkezés azonban egyrészt nem teszi lehetővé a rendelettől való eltérést olyan okok miatt, amelyek már az utazás megkezdése előtt is ismertek voltak, továbbá egyáltalán nem jelent megoldást az európai közúti személyközlekedés és áruáramlás lassulása, illetve helyenkénti teljes megbénulása miatti kritikus problémákra.

Ezért szükségesnek tartjuk, hogy mind hazai, mind európai színtéren ettől függetlenül szorgalmazzuk egy, a közúti „vis maior” helyzetek átfogó általános kezelésére alkalmas megoldás keresését. Tesszük ezt többek között az IRU-n keresztül, valamint a közlekedésért felelős helyettes államtitkárhoz, és a közúti ellenőrzést végző hatóságokhoz a mai napon eljuttatott megkereséseink útján is.

MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Transvinning Kft. Transvinning Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Transvinning Kft. Transvinning Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft.