Erdei Péter: össze kell fogni a tervezett uniós szabályozás ellen

„Soha ekkora összefogásra és összezárásra nem volt még szüksége a fuvarozóknak, mint ma, amikor Brüsszelben a közúti áru- és személyszállításra vonatkozó jogszabályalkotási tervek egyértelműen ki akarják szorítani a közép-kelet-európaiakat az unió nyugati részéből” - mondta az MTI érdeklődésére Erdei Péter a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár-helyettese.

Erdei Péter a Lébényben első alkalommal megrendezett Szállítmányozás napja elnevezésű szakmai találkozón elmondta, hogy míg 2004-ben csak hat-nyolcezer, addig ma már mintegy ötvenezer olyan járművet tartanak nyilván Magyarországon, amelyek a határon túl is fuvarozhatnak közúton. Úgy vélte, az elmúlt tíz év nyertese az európai fuvarozásban Lengyelország, Litvánia, Románia és Magyarország, a nagy vesztesek pedig Hollandia, Olaszország és Németország. Hozzátette: ezért tizenegy ország „közúti szövetséget” (Road Alliance) kötött, hogy elérjék, több uniós országban a helyi minimálbért kelljen fizetniük a fuvarozóknak az oda érkező dolgozóik számára.

Erdei Péter hangsúlyozta, ez óriási terhet róna a magyar fuvarozókra is. Kifejtette: néhány héttel ezelőtt Lengyelországgal, Szlovákiával és Csehországgal közös nyilatkozatban fejezték ki aggályaikat a tervezettel szemben. Az április 21-én aláírt deklarációt szerdán adták át az Európai Bizottság közlekedési biztosa kabinetfőnökének, Matej Zakonjseknek. A 170 ezer kamionszerelvényt üzemeltető, 9800 vállalkozás képviseletében megfogalmazott dokumentum szorgalmazza az európai uniós kiküldetési irányelv gépjárművezetőkre kiterjesztésének moratóriumát. A szakmai nap arra ad lehetőséget, hogy az összefogást erősítsék a közúti fuvarozással foglalkozó cégek között - fűzte hozzá az MKFE főtitkár-helyettese.

Nagy Zoltán, az Éder STT vállalkozás vezető helyettese elmondta, hogy a szabad versenyből adódóan a magyar fuvarozók helyzete humánerőforrás-tekintetében sem könnyű, „komoly hiány” van a szakmában, nem csak Kelet-, hanem Nyugat-Európában is. Kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarország egyfajta híd szerepet tölt be Kelet- és Nyugat-Európa között.

 

(forrás: MTI)

 

MKFE kommunikáció

 

Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NTS Kft. NTS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gál Sándor Gál Sándor BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. WSZL WSZL Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Teleki János Teleki János PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NTS Kft. NTS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gál Sándor Gál Sándor BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. WSZL WSZL Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Teleki János Teleki János PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.