Busz piktogramokat festenek a Carl Lutz rakpart buszparkolóira

Az MKFE a személyszállító tagjaink visszajelzései alapján levélben fordult a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatójához, amelyben a Carl Lutz rakpart buszparkolóinál jelentkező problémák megoldására tettünk javaslatokat. A közútkezelő részben elfogadta az MKFE ajánlásait, ennek értelmében a buszparkolóknál rövidesen buszt ábrázoló piktogramokat festenek az aszfaltra.

Az Almássy Kornél vezérigazgatónak címzett levélben az MKFE jelezte, hogy a Carl Lutz rakparton megnehezítik a buszok megállását a szabálytalanul várakozó személyautók, ezért a buszparkolóknál határozottabb jelzések elhelyezését javasoltuk. A Budapest Közút Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatósága válaszában leszögezte, hogy az Egyesület által ajánlott „BUSZ” feliratok felfestésére nincs lehetőség – egyrészt azért, mert a KRESZ-ben ez a buszsávok jelölése, másrészt egyes rakparti buszparkolók időszakosan rakodási területként is funkcionálnak –, azonban a buszt ábrázoló piktogramok felfestését támogatják, és erről intézkednek.

Az Igazgatóság ugyanakkor kiemeli, hogy a Carl Lutz rakparton, északi irányban, a Dráva utca előtti, kizárólag buszok számára kijelölt 150 méteres várakozóhelyei a tapasztalataik szerint kihasználatlanok, ezért kérik, hogy a járművezetők ezt a 10 autóbusz megállására alkalmas területet is vegyék igénybe.

MKFE kommunikáció

 

 

"NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. K és V KFT. K és V KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. K és V KFT. K és V KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft.