Fokozott figyelemmel kell kezelni a nemzetközi fuvarfeladatokhoz kapcsolódó közlekedési engedélyeket

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az Unión (illetve EGT-n kívüli) harmadik országos, engedélyhez kötött fuvarok teljesítése során fordítsanak kiemelt figyelmet a közlekedési engedélyek helyes kitöltésére!

A 2017-ben felállított magyar közúti ellenőri csoport – a piacvédelmi intézkedések értelmében – kiemelten foglalkozik a harmadik országból érkező fuvarozók Magyarországra érvényes engedélyeinek ellenőrzésével, azok érvényességével, helyes kitöltésével. A magyarországi ellenőrzések hatására – tagjainktól érkezett visszajelzések alapján – az EGT-n kívüli országok ellenőrző hatóságai is fokozott ellenőrzésbe kezdtek, és kiemelt figyelemmel kezelik a közlekedési engedélyek meglétét, vizsgálják azok helyes használatát és maradéktalan kitöltését.

Fentiek értelmében kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy fordítsanak fokozott figyelmet, és erre hívják fel gépkocsivezetőik figyelmét is a közlekedési engedélyek (bilaterális, CEMT engedély) hibátlan kitöltésére. A dokumentumon szerepeljen a cég bélyegzője, a járművek (vontató, pótkocsi) rendszámai, a szállított áru súlya, az országba való belépés dátuma, stb. Azon fuvarozó vállalkozókat, akik nem megfelelően töltik ki az engedélyeket, az ellenőrző hatóságok magas bírságösszeggel sújtják.

 

MKFE kommunikáció

 

KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Ivanov György Ivanov György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. STV Kft. STV Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki János Teleki János Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lévai László Lévai László AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Nagy Imre Nagy Imre Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Ivanov György Ivanov György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. STV Kft. STV Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki János Teleki János Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lévai László Lévai László AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Nagy Imre Nagy Imre Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft.