Featured

Megtartotta első ülését az MKFE új elnöksége

Tisztelt Tagjaink! Ahogyan arról korábban tájékoztatást adtunk, 2018. május 12-én lezajlott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Tisztújító Küldöttgyűlése. A küldöttek az Egyesület elnökének Szabó György Csabát, elnökhelyettesének pedig Ignácz József Pétert választották meg. Az Árufuvarozási Tanács elnöke Barna Zsolt lett, míg a Személyszállítási Tanács élére Pencz Zoltánt delegálták a szekció küldöttei. Az Egyesület új elnöksége 2018. május 17-én megtartotta első ülését, ahol – ellentétben a korábban kiadott tájékoztatással – első napirendként megtárgyalta az MKFE főtitkárának és főtitkárhelyettesének kérdését. Az elnökség az ülésen lefolytatott zárt ajtós konzultáció végén felkérte Somogyi Gábor főtitkárt a munkaszervezet további irányítására, ugyanakkor úgy határozott, hogy a főtitkár megbízatásáról 100 napon belül újra egyeztet a testület. A főtitkárhelyettesi pozícióra az elnökség döntése értelmében haladéktalanul pályázatot kell kiírni.

Az MKFE új elnöksége a 2018. május 17-én megtartott ülésén Somogyi Gábor főtitkárt felkérte a munkaszervezet irányításának folytatására, és egyben úgy határozott, hogy a főtitkár megbízatásának megerősítéséről 100 napon belül kíván újra egyeztetni a testület.

 

Az MKFE 2018. május 12-én megválasztott tisztségviselői

Tisztség

Név

Cégnév

Elnök

Szabó György Csaba

Prevost Hungária Kft.

Elnökhelyettes

Ignácz József Péter

Ignácz Kereskedelmi, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.

Elnökségi tag

Grófné Molnár Ágota

Gartner Intertrans Hungária Kft.

Konyári Antal

Trans-Sped-Papirusz Kft.

Hamburger József

Tatai és Társa Bt.

Varga József

K és V Kft.

Jánosi Barnabás

Braun-Car Kft.

 

Árufuvarozási Tanács elnök

Barna Zsolt

Waberer's-Szemerey Kft.

Árufuvarozási Tanács tagok

Gégény Tamás

egyéni vállalkozó

Galambosi Imre

Beled Trans Kft.

Bánszki Mihály

Rapidsped Zrt.

Veres Balázs

Veres Intertrans Kft.

Szalkai Tamás

egyéni vállalkozó

 

Személyszállítási Tanács elnök

Pencz Zoltán

Tűzpenge Kft.

Személyszállítási Tanács tagok

Kovács György

egyéni vállalkozó

Pecze Róbert

Roberto-Trans Kft.

Kreisz Gergely

Universal Travel Kft.

Éberhardt György

egyéni vállalkozó

 

Felügyelő Bizottság

dr. Wágner Emőke

Levissimo Kft.

Veres József László

Veres Kft.

Bánkeszi Lajos

Toresz Kft.

Csiszár Károly

Cargo Logistic Kft.

Rajnai Zoltán

Rajnai és Társa Kft.

 

Etikai Bizottság

Bánkeszi Lajos

Toresz Kft.

Kovács György

egyéni vállalkozó

Jánosi Barnabás

Braun-Car Kft.

Veres József László

Veres Kft.

Bánszki Mihály

Rapidsped Zrt.

 

Jelölő és Mandátumvizsgáló Bizottság

Széll János

Széll Trans Kft..

Pásztor Csaba

G + I Trans Kft.

Dobos Gyula

Do-Mo Trans Kft.

Szilágyi János Miklós

egyéni vállalkozó

Jonkl László

egyéni vállalkozó

Joós Zoltán

Karzol-Trans Kft.

Herke Zoltán

Scantrans Kanizsa kft.

 

 

MKFE kommunikáció

TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Lévai László Lévai László TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Lévai László Lévai László TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft.