TISPOL Speed akció: augusztus 12-18.

TISPOL Speed akció: augusztus 12-18.

A gyorshajtók kiszűrésére fókuszál a rendőrség Magyarország teljes területén az év 33. hetében, 2019. augusztus 12-18. között. A „TISPOL Speed” elnevezésű akciót 28 országban hajtják végre egyidejűleg az egyenruhások — áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb közleményében. A sebességellenőrzés mind a személygépjárművel, mind pedig a tehergépjárművel közlekedőket érinti.

A hétfőtől vasárnapig tartó egyhetes akcióval a rendőrség a megengedett legnagyobb haladási sebesség megszegőit kívánja kiszűrni, de emellett a hatóság természetesen intézkedhet minden olyan más esetben is, mely jogszabályt sért.


A gyorshajtókat telepített (fix) kamerákkal és úgynevezett kitereléses ellenőrzéssel fogják tetten érni.


Mint a közlemény kiemeli: az indokolatlan sebességtúllépés listavezető közlekedésbiztonsági kockázatként szerepel a statisztikában. A gyorshajtás minden évben az első számú oka a személyi sérüléssel járó baleseteknek. A sebesség 10 %-os emelése 45 %-kal növeli a halálos kimenetelű balesetek esélyét; a fizika törvényeit semmilyen ideológiával nem lehet felülírni — mutat rá az elemzés.


tovább a rendőrség közleményére »

Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Lévai László Lévai László RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki János Teleki János SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor WSZL WSZL Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Persped Kft. Persped Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Lévai László Lévai László RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki János Teleki János SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor WSZL WSZL Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Persped Kft. Persped Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft.