Komoly érdeklődés mellett zajlott az első tagi találkozó Győrben

Komoly érdeklődés mellett zajlott az első tagi találkozó Győrben

A szakmai, egyesületi ügyek, szolgáltatások mellett a GDPR munkaadói-munkavállalói viszonyra vonatkozó kérdései kapcsán alakult ki izgalmas diskurzus a megjelent cégvezetők és dr. Kocsis Rita szakjogász között. A találkozón a tagok megismerhették a hazai és nemzetközi fuvarpiac legfrissebb adatait és az Ernst&Young tanulmány megállapításait is, amelyek tükrében érdekes következtetéseket lehetett levonni a jelenre és a várható jövőre egyaránt.
Az október 16-i győri találkozón a résztvevők megismerhették az MKFE Szolgáltató Kft. termékeit, ide értve azokat az új szolgáltatásokat is, amelyek elérhetősége a napokban indul az MKFE tagok részére. Domina Imre ügyvezető a bemutatójában kiemelte, hogy az elmúlt hetekben minden meglévő partnerrel tárgyalásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a jelenleginél is kedvezőbb feltételekkel juthassanak az MKFE tagvállalkozások szolgáltatásokhoz. Ennek köszönhetően már most is akár nettó 19 forintos kedvezménnyel tankolhatnak az Egyesület tagjai a MOL-MKFE üzemanyagkártyával, gyors, rugalmas és kedvezményes kompjegy vásárlásra van lehetőség Szolgáltató Kft. közreműködésével, számos kártyaszolgáltató kínálja termékét tagjainknak, és rövidesen elérhető lesz egy európai kamionmosó hálózat, továbbá a jövőben 45%-os kedvezménnyel lesznek megvásárolhatók a járműalkatrészek az Europarttal újratárgyalt szerződésnek köszönhetően.

Az MKFE Biztosítási Alkusz kft. termékeit bemutatva Nagyné Szabó Tímea rámutatott: kiemelt célnak tekinti, hogy az MKFE tagjai a lehető legnagyobb kedvezményekkel, és a legkedvezőbb feltételekkel jussanak hozzá a különböző biztosításokhoz, ehhez azonban arra is szükség van, hogy minél többen keressék fel ajánlatért az MKFE-t. A nagyobb vásárlói közösség ugyanis nagyobb kedvezmények kiharcolását teszi lehetővé. Az ügyvezető külön kiemelte az Utólagos útdíj garancia biztosítást, amelyet néhány hete kínál az Alkusz Kft. az MKFE tagjainak. „Ez egy remek lehetőség, amely kitűnő kondíciók mellett teremti meg minden vállalkozás részére annak a lehetőségét, hogy tőkelekötés nélkül éljen az utólagos útdíjfizetés lehetőségével” – mondta el Szabó Tímea az érdeklődők kérdéseire válaszolva, jelezve, hogy annak is érdemes kipróbálnia ezt a konstrukciót, aki első olvasatra kételkedik annak hasznosságában.

Dr. Kocsis Rita a GDPR szabályait közérthetően, a munkaadó-munkavállaló viszonyának kényes kérdéseire is ráhúzva mutatta be a jelenlévőknek, akik számos esetben meglepődve tapasztalták, hogy milyen apróságokon múlhat egy-egy jogi kérdés korrekt rendezése. Az előadás után egyértelműen kijelenthető, hogy a vállalkozások szinte mindegyikének jutott hasznos, akár komoly jogi problémák megelőzését eredményező tanács az ügyvéd-szakjogásztól. Ugyanígy a TSM-rendszerrel kapcsolatban is egyértelművé vált, hogy bár a mérőpontok működését  - egyelőre - nem lehet megakadályozni, a fuvarozók határozott fellépése, és a szükséges jogi lépések következetes meglépése kell ahhoz, hogy az MKFE megfelelő nyomást tudjon gyakorolni a kormányzatra.

Karmos Gábor a hazai és nemzetközi fuvarpiaci helyzet elemzése mellett az Ernst&Young-MKFE közös tanulmány részleteibe is beavatta a jelenlévőket. Az ágazat helyzetének - számadatokkal is alátámasztott - elemzése azonban már közös feladat volt, amely élénk eszmecserét indított a résztvevők között.

MKFE kommunikáció
Ivanov György Ivanov György STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WSZL WSZL PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WSZL WSZL PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft.