Komoly érdeklődés mellett zajlott az első tagi találkozó Győrben

Komoly érdeklődés mellett zajlott az első tagi találkozó Győrben

A szakmai, egyesületi ügyek, szolgáltatások mellett a GDPR munkaadói-munkavállalói viszonyra vonatkozó kérdései kapcsán alakult ki izgalmas diskurzus a megjelent cégvezetők és dr. Kocsis Rita szakjogász között. A találkozón a tagok megismerhették a hazai és nemzetközi fuvarpiac legfrissebb adatait és az Ernst&Young tanulmány megállapításait is, amelyek tükrében érdekes következtetéseket lehetett levonni a jelenre és a várható jövőre egyaránt.
Az október 16-i győri találkozón a résztvevők megismerhették az MKFE Szolgáltató Kft. termékeit, ide értve azokat az új szolgáltatásokat is, amelyek elérhetősége a napokban indul az MKFE tagok részére. Domina Imre ügyvezető a bemutatójában kiemelte, hogy az elmúlt hetekben minden meglévő partnerrel tárgyalásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a jelenleginél is kedvezőbb feltételekkel juthassanak az MKFE tagvállalkozások szolgáltatásokhoz. Ennek köszönhetően már most is akár nettó 19 forintos kedvezménnyel tankolhatnak az Egyesület tagjai a MOL-MKFE üzemanyagkártyával, gyors, rugalmas és kedvezményes kompjegy vásárlásra van lehetőség Szolgáltató Kft. közreműködésével, számos kártyaszolgáltató kínálja termékét tagjainknak, és rövidesen elérhető lesz egy európai kamionmosó hálózat, továbbá a jövőben 45%-os kedvezménnyel lesznek megvásárolhatók a járműalkatrészek az Europarttal újratárgyalt szerződésnek köszönhetően.

Az MKFE Biztosítási Alkusz kft. termékeit bemutatva Nagyné Szabó Tímea rámutatott: kiemelt célnak tekinti, hogy az MKFE tagjai a lehető legnagyobb kedvezményekkel, és a legkedvezőbb feltételekkel jussanak hozzá a különböző biztosításokhoz, ehhez azonban arra is szükség van, hogy minél többen keressék fel ajánlatért az MKFE-t. A nagyobb vásárlói közösség ugyanis nagyobb kedvezmények kiharcolását teszi lehetővé. Az ügyvezető külön kiemelte az Utólagos útdíj garancia biztosítást, amelyet néhány hete kínál az Alkusz Kft. az MKFE tagjainak. „Ez egy remek lehetőség, amely kitűnő kondíciók mellett teremti meg minden vállalkozás részére annak a lehetőségét, hogy tőkelekötés nélkül éljen az utólagos útdíjfizetés lehetőségével” – mondta el Szabó Tímea az érdeklődők kérdéseire válaszolva, jelezve, hogy annak is érdemes kipróbálnia ezt a konstrukciót, aki első olvasatra kételkedik annak hasznosságában.

Dr. Kocsis Rita a GDPR szabályait közérthetően, a munkaadó-munkavállaló viszonyának kényes kérdéseire is ráhúzva mutatta be a jelenlévőknek, akik számos esetben meglepődve tapasztalták, hogy milyen apróságokon múlhat egy-egy jogi kérdés korrekt rendezése. Az előadás után egyértelműen kijelenthető, hogy a vállalkozások szinte mindegyikének jutott hasznos, akár komoly jogi problémák megelőzését eredményező tanács az ügyvéd-szakjogásztól. Ugyanígy a TSM-rendszerrel kapcsolatban is egyértelművé vált, hogy bár a mérőpontok működését  - egyelőre - nem lehet megakadályozni, a fuvarozók határozott fellépése, és a szükséges jogi lépések következetes meglépése kell ahhoz, hogy az MKFE megfelelő nyomást tudjon gyakorolni a kormányzatra.

Karmos Gábor a hazai és nemzetközi fuvarpiaci helyzet elemzése mellett az Ernst&Young-MKFE közös tanulmány részleteibe is beavatta a jelenlévőket. Az ágazat helyzetének - számadatokkal is alátámasztott - elemzése azonban már közös feladat volt, amely élénk eszmecserét indított a résztvevők között.

MKFE kommunikáció
KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WSZL WSZL TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Végvári András Végvári András Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre NATURTEX Kft NATURTEX Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Ivanov György Ivanov György KOPP KFT. KOPP KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WSZL WSZL TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Végvári András Végvári András Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre NATURTEX Kft NATURTEX Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Ivanov György Ivanov György KOPP KFT. KOPP KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft.