Emelik a jövedéki adót, de a fuvarozók nem járnak rosszabbul — sajtószemle

Nagy sajtóvisszhangot kapott a Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember 7-i bejelentése, mely szerint a kormány 2011 novemberétől megemeli a gázolaj jövedéki adótartamát. A 7,5 tonna vagy afeletti össztömegű járművekkel szállítók és fuvarozók (az úgynevezett „nagykocsisok”), valamint az autóbuszosok azonban nem járnak rosszabbul, ugyanis a kereskedelmi gázolajként bevezetett eddigi, 6,50 forintos adó-visszaigénylési kedvezményt párhuzamosan megtoldják, így az arra jogosultak literenként 19 forint 50 fillért kaphatnak majd vissza.

Egyesületünk megnyugvással, sőt, érdekképviseleti sikerként könyveli el, hogy a hazai fuvarozók versenyképessége ezáltal töretlen maradhat. Szervezetünk nevében dr. Vereczkey Zoltán elnök és Karmos Gábor főtitkár nyilatkozott.


Sajtószemle:

EchoTV (Napi aktuális) »

ATV (Egyenes beszéd) »

RTL KLUB (híradó) »

Kossuth Rádió (Krónika) »


A fenti sajtómegjelenéseket — mint a témával kapcsolatos legfontosabbakat — emeltük ki. Egyesületünk álláspontja számtalan hazai médiumban megjelent.

 

ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. K és V KFT. K és V KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gál Sándor Gál Sándor "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bíró Tamás Bíró Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. K és V KFT. K és V KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gál Sándor Gál Sándor "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bíró Tamás Bíró Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft.