Az MKFE pályázata fuvarozó keresésére

Az MKFE pályázata fuvarozó keresésére

Egyesületünk pályázatot ír ki teljes jogú tagjai körében évi három fuvarfeladat lebonyolítására Svájc és Magyarország viszonylatában. A felhívásra elsősorban vámkezelésben jártas, kishaszongépjárműves fuvarozók jelentkezését várjuk.

Megbízható, precíz fuvarozót keresünk, aki alvállalkozó bevonása nélkül az elkövetkezendő időszakban, határozatlan ideig vállalná az MKFE által kiadandó és visszavett TIR-igazolványok együttes célbajuttatását és visszahozatalát Budapest – Genf – Budapest viszonylatban. Egy-egy fuvar tömege kb. 65 kg.


A fuvarfeladatokat általában évi 3 alkalommal, rendszerint január, május és szeptember hónapokban kell lebonyolítani, az Egyesülettel előzetesen egyeztetett ütemezés szerint. A visszavett TIR-igazolványokat a fuvarozó az MKFE budapesti székházában rakodja fel, majd svájci rendeltetési helyére (IRU) juttatja el. Ott felrakodja a dobozba csomagolt új TIR-igazolványokat, és vámkezelést követően lerakodja az MKFE székházánál.


a fuvarfeladat jellemzői: rendszeres, hosszú távú együttműködés
felrakási cím: MKFE; 1149 Budapest, Egressy út 77
lerakási és visszfuvar felrakási cím: La Voie-Creuse 16 CH-1211 Geneva 20, Svájc
rakomány: TIR-igazolvány
egységrakat, csomagolás: kartondobozokban. A dobozok típusa és mennyisége az aktuális szállítástól függ.
hozzávetőleges dobozméretek Budapestről (cm):
                        • 43 x 47 x 33, tömege: kb. 50 kg
                        • 45 x 23 x 9, tömege: kb. 5 kg
                        • 45 x 23 x 12, tömege: kb. 6,5 kg
hozzávetőleges dobozméretek Genfből:
                        • csak kis dobozok (45 x 23 x 12 cm) vannak, darabszám szerint kb. 5–15 között (felhasználói igényektől függően).


A vámkezeléseket kivitel és behozatal esetén is a meghatározott vámügynökségek közreműködésével kell elvégeztetni. MKFE-partner: VÁMCO Kft., Szombathely. IRU-partner: Gerlach.


A fuvarozók pályázataikat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldhetik 2023. október 15-ig. Csak teljes jogú MKFE-tagok pályázhatnak. A megbízás elvégzéséért kalkulált fuvardíjat az évenkénti 3 alkalom figyelembevételével bruttó, áfás összegben kérjük megadni, beleértve minden egyéb költséget (üzemanyag, parkolás és úthasználat). Kérjük, hogy a pályázatban tüntesse fel MKFE-tagsági számát!


A beérkező pályázatokat 2023. október 31-ig bíráljuk el. A kiválasztott fuvarozót e-mail-ben értesítjük.

 

VERES Kft. VERES Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Nagy Imre Nagy Imre Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán REFLEX Kft. REFLEX Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Teleki János Teleki János Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Nagy Imre Nagy Imre Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán REFLEX Kft. REFLEX Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Teleki János Teleki János Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft.