Az MKFE pályázata fuvarozó keresésére

Az MKFE pályázata fuvarozó keresésére

Egyesületünk pályázatot ír ki teljes jogú tagjai körében évi három fuvarfeladat lebonyolítására Svájc és Magyarország viszonylatában. A felhívásra elsősorban vámkezelésben jártas, kishaszongépjárműves fuvarozók jelentkezését várjuk.

Megbízható, precíz fuvarozót keresünk, aki alvállalkozó bevonása nélkül az elkövetkezendő időszakban, határozatlan ideig vállalná az MKFE által kiadandó és visszavett TIR-igazolványok együttes célbajuttatását és visszahozatalát Budapest – Genf – Budapest viszonylatban. Egy-egy fuvar tömege kb. 65 kg.


A fuvarfeladatokat általában évi 3 alkalommal, rendszerint január, május és szeptember hónapokban kell lebonyolítani, az Egyesülettel előzetesen egyeztetett ütemezés szerint. A visszavett TIR-igazolványokat a fuvarozó az MKFE budapesti székházában rakodja fel, majd svájci rendeltetési helyére (IRU) juttatja el. Ott felrakodja a dobozba csomagolt új TIR-igazolványokat, és vámkezelést követően lerakodja az MKFE székházánál.


a fuvarfeladat jellemzői: rendszeres, hosszú távú együttműködés
felrakási cím: MKFE; 1149 Budapest, Egressy út 77
lerakási és visszfuvar felrakási cím: La Voie-Creuse 16 CH-1211 Geneva 20, Svájc
rakomány: TIR-igazolvány
egységrakat, csomagolás: kartondobozokban. A dobozok típusa és mennyisége az aktuális szállítástól függ.
hozzávetőleges dobozméretek Budapestről (cm):
                        • 43 x 47 x 33, tömege: kb. 50 kg
                        • 45 x 23 x 9, tömege: kb. 5 kg
                        • 45 x 23 x 12, tömege: kb. 6,5 kg
hozzávetőleges dobozméretek Genfből:
                        • csak kis dobozok (45 x 23 x 12 cm) vannak, darabszám szerint kb. 5–15 között (felhasználói igényektől függően).


A vámkezeléseket kivitel és behozatal esetén is a meghatározott vámügynökségek közreműködésével kell elvégeztetni. MKFE-partner: VÁMCO Kft., Szombathely. IRU-partner: Gerlach.


A fuvarozók pályázataikat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldhetik 2023. október 15-ig. Csak teljes jogú MKFE-tagok pályázhatnak. A megbízás elvégzéséért kalkulált fuvardíjat az évenkénti 3 alkalom figyelembevételével bruttó, áfás összegben kérjük megadni, beleértve minden egyéb költséget (üzemanyag, parkolás és úthasználat). Kérjük, hogy a pályázatban tüntesse fel MKFE-tagsági számát!


A beérkező pályázatokat 2023. október 31-ig bíráljuk el. A kiválasztott fuvarozót e-mail-ben értesítjük.

 

Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sandolita Kft. Sandolita Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VERES Kft. VERES Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sandolita Kft. Sandolita Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VERES Kft. VERES Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft.