Kiküldetések ellenőrzése Franciaországban

Tisztelt Tagjaink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Move Expert ügyfeleit ért kellemetlenségeket követően, illetve a jövőbeni hasonló jellegű problémák elkerülése érdekében, a Move Expert megkereste a francia Munkaügyi Minisztériumot, valamint a Közlekedésügyi Minisztériumot és hivatalos állásfoglalást kért tőlük arra vonatkozóan, hogy a francia hatóságok ellenőrei elfogadják-e a SIPSI által kiállított nyomtatványokat, amennyiben azok digitális formában (okostelefonon vagy tableten keresztül) kerülnek bemutatásra a közúti ellenőrzés során.

A francia hatóságok megerősítették, hogy a digitálisan tárolt kiküldetési formanyomtatványokat is elfogadják, amennyiben azok az ellenőrzés során AZONNAL rendelkezésre állnak, továbbá visszaigazolták, hogy a digitális formátumú nyomtatványok elfogadását illetően az eljárási szabályok frissítésre kerültek annak érdekében, hogy a Loi Macron törvény félreértelmezése és tévesen történő alkalmazása megszűnjön, hiszen a törvény nem határozza meg konkrétan, hogy a nyomtatvány másolatát milyen formában szükséges a járműben tartani.


Tehát kijelenthető, hogy a dokumentált, hivatalos levelezésnek, amelyet a Move Expert a francia hatóságokkal folytatott annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra egyértelműen tisztázásra kerüljön, hogy szükséges-e papír alapú, kinyomtatott másolatot tartani a járműben, ez a fenti pozitív visszaigazolás lett az eredménye.


A Move Expert, mint mindig, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy leegyszerűsítse ügyfelei nemzetközi fuvarozáshoz kapcsolódó feladatainak a körét.


A Macron szolgáltatáshoz kapcsolódó további információért lépjen velük kapcsolatba a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.


Üdvözlettel: MKFE Kommunikáció

BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gál Sándor Gál Sándor Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Teleki János Teleki János FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Lévai László Lévai László BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gál Sándor Gál Sándor Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Teleki János Teleki János FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Lévai László Lévai László