Oroszország — GLONASS

Tisztelt Fuvarozók!

Amint arról korábbi hírleveleinkből is értesülhettek, az Orosz Föderáció területén egyes áruféleségek fuvarozása csak abban az esetben lehetséges, ha a fuvarfeladat végrehajtásában érintett jármű rakterére speciális, úgynevezett e-vámzár kerül felhelyezésre. Ebben a tárgykörben kaptunk az IRU-tól további információkat, az ilyen jellegű fuvarfeladatok végrehajtásához szükséges gyakorlati tudnivalókról.

A korlátozás alá eső áruk fuvarozása az alábbi feltételek teljesítése mellett lehetséges:

• kizárólag kijelölt határátkelőhelyeken keresztül (ezek listáját az 1. sz. melléklet tartalmazza)
• e-vámzár alatt
• a gépkocsivezetőnek rendelkeznie kell regisztrációs kuponnal


2020. március 6-án az orosz Közlekedési Minisztérium megnevezte az első olyan vállalkozást, amely rendelkezik jogosultsággal az e-vámzárak kezelésére: Digital Platforms Development Center LLC (honlap oroszul: crcp.ru és angolul: crcp.ru/en.


A korlátozás alá vont áruk fuvarozásának megkezdése előtt a fuvarozónak regisztrálnia kell a rendszerben vagy az e-vámzár kezelőjének honlapján, vagy annak irodájában, és szerződést kell kötnie.


Legalább 2 órával a jármű határra való érkezését megelőzően a fuvarozónak jelentkeznie kell az e-vámzár kezelőjénél a megfelelő nyomtatvány kitöltésével, melyen feltünteti a szükséges adatokat. A szolgáltatás díját fizetheti a fuvarozó vagy az áru tulajdonosa. Az Orosz Föderáció területére való belépés, illetve az onnan történő kilépés céljából a járművek kizárólag a kijelölt határátkelőhelyeket vehetik igénybe (1. sz. melléklet). Az e-vámzár kezelője által összeállított, angol nyelvű részletes útmutatót a 2. sz. melléklet tartalmazza.

A szolgáltatás jelenlegi díjai a következők:

  • egy db zár felhelyezése: 1.224 RUB
  • egy db zár eltávolítása: 996 RUB
  • napi bérleti díj: 2.500 RUB

(A díjak tartalmazzák a 20% ÁFA-t, forrás: crcp.ru/tariffs )


A zárak felhelyezése és eltávolítása az Eurázsiai Gazdasági Unió külső határain a pénzügyőrök által, az orosz-belorusz és az orosz-kazah határszakaszokon létesített állandó, vagy mobil ellenőrző pontokon a Szövetségi Közlekedésfelügyeleti Szolgálat (Федеральная служба по надзору в сфере транспорта) tisztviselője által történik.

Az e-vámzár felhelyezését követően a gépkocsivezetőnek meg kell kapnia a regisztrációs kupont, amelyet aláírt és lebélyegzett az eljáró pénzügyőr vagy közlekedésfelügyeleti tisztviselő. Ezt a regisztrációs kupont később át kell adni a pénzügyőrség vagy a közlekedésfelügyelet képviselőjének az Orosz Föderáció területéről való kilépéskor, történjen az határátkelőn, állandó vagy mobil ellenőrzőponton.

 

Az e-vámzárak felhelyezése vagy eltávolításának nem kell együttjárnia a TIR eljárás mentesítésével, sem a TIR igazolvány további betétlapjainak kitöltésével.

Az IRU kéri a TIR-birtokosokat, hogy amennyiben az orosz vámhatóság részéről nem megfelelően kezelik a TIR igazolványokat, arról azonnal értesítsék az IRU-t vagy a TIR kibocsátó egyesületüket.

 

 

Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gál Sándor Gál Sándor Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VERES Kft. VERES Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Végvári András Végvári András TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gál Sándor Gál Sándor Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VERES Kft. VERES Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Végvári András Végvári András TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft.