Utasjogi kérdőív buszos vállalkozásoknak

Utasjogi kérdőív buszos vállalkozásoknak

Brüsszelben nemzetközi tanulmány készül arról, hogy az autóbuszos szolgáltatók hogyan alkalmazzák a mindennapokban az utasok jogairól szóló jogszabályi rendelkezéseket, és a vállalkozóknak milyen meglátásaik, tapasztalataik vannak ennek gyakorlati megvalósíthatóságáról. Ezt készíti elő az a kérdőív, melyet buszos szolgáltatóknak állítottak össze, hogy a vonatkozó EU-s rendelet módosításánál a jogalkotók a vállalkozók véleményét is figyelembe tudják venni.

Az Európai Bizottság készülő tanulmánya az utasjogról szóló 181/2011/EU-rendelet módosítását készíti elő. A szakértők olyan témában várnak választ kérdéseikre, mint pl. törölt járatokat helyettesítő újratervezés, útvonal-módosítás, mozgásukban korlátozott személyek utazása, panaszok kezelése stb. A kérdőív elsősorban a mentetrend szerinti, kisebb részben pedig a különjárati közlekedési szolgáltatóknak szól.


A kérdőív Excel-formátumban áll rendelkezésre. Kitöltésének nyelve az angol. A dokumentumban három munkafüzet (fül) található: bevezetés, kérdőív és adattábla. Az ívet elektronikus formában lehet kitölteni.


A kitöltött és visszaküldött dokumentumokat egyesületünk 2020. augusztus 5-ig várja a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. (A felmérésben való részvétel nem kötelező.) A kérdőívek visszaküldésével a szolgáltatók egyúttal tudomásul veszik, hogy a kutatás alanyaként a mellékelt adatvédelmi nyilatkozatot  is elfogadják. A dokumentumokat Brüsszelbe továbbítjuk. 


az európai utasjogi szabályozás (181/2011/EU-rendelet) »

kérdőív »

adatvédelmi nyilatkozat »

Teherporta Kft. Teherporta Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Persped Kft. Persped Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gál Sándor Gál Sándor Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Persped Kft. Persped Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gál Sándor Gál Sándor Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft.