Hűtőkamionos és túlméretes segítséget várnak a törökországi földrengés helyszínén

Hűtőkamionos és túlméretes segítséget várnak a törökországi földrengés helyszínén

Tisztelt Tagjaink! A hét eleji pusztító földrengés(ek) nyomán megjelent IRU-közleményekből tudható, hogy az IRU törökországi tagszervezetei nemzeti és nemzetközi hatóságokkal és szervezetekkel közösen dolgoznak a mentés során szükséges árufuvarozási és személyszállítási műveletek koordinálásán.

A Török Árutőzsdék és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (TOBB) földrengés-elhárítási kampányt indított az AFAD török nemzeti katasztrófaelhárítási ügynökség koordinálásával. Számos olyan árucikket jelöltek meg, melyek a mentési erőfeszítésekhez szükséges lehet: építőipari eszközök, járművek stb. Ezeket teherautókkal szállítják ki az érintett régióba. Adományokat közvetlenül a kampány internetes oldalán is le lehet adni. Török társegyesületünk, az UND központi krízisközpontot hozott létre a logisztikai szükségletek támogatására, emellett összehangolja a konkrét jármű- és szállítási igényeket azokkal, akik teherautókat és sofőröket tudnak ajánlani a mentési munkálatok segítésére.


A TOBB és az UND különösen is hűtőkamionos, ill. túlsúlyos-túlméretes szállításokhoz (pl. áramfejlesztők) keres segítséget. További információ és segítség felajánlása a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehetséges.



Az IRU a földrengés utáni napokban részt vett az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramjának Globális Logisztikai Klaszterében, hogy támogassa a humanitárius segélyek eljuttatását. Az MKFE is kifejezte együttérzését a törökök felé.
DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Persped Kft. Persped Kft. Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Csekő Gábor Csekő Gábor TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Persped Kft. Persped Kft. Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Csekő Gábor Csekő Gábor TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft.