Útépítés miatti korlátozások Belgiumban

Útépítés miatti korlátozások Belgiumban

A Brüsszeli Fővárosi Régióban található R0-ás körgyűrű több szakaszát is felújítási munkálatok érintik 2024. október elejétől, emiatt ennek időtartamára számos helyen vezetnek be közlekedési korlátozásokat.

A Brüsszel melletti Anderlechtben október 7-étől sebességkorlátozás lép érvénybe, ugyanis felújításra szorul a Brüsszelt elkerülő R0-ás gyűrű egyik szakasza, mely hídként ível át a Sylvain Dupuis sugárút fölött. A jelenlegi 53-54 km/órás sebesség helyett 50 km/óra lesz a sebességkorlátozás.


A brüsszeli közútfenntartók 2024. október 7-től december 20-ig a Zaventem irányába tartó belső gyűrűn fognak dolgozni. Emiatt a teljes forgalmat a külső ívre terelik, ám mindkét irányban egysávosra korlátozzák a közlekedést. A sávkorlátozások a híd alatti Sylvain Dupuis sugárútra is érvényesek lesznek, ahol egyetlen sáv lesz elérhető a közlekedőknek. Ezen korlátozások jelentősen megnövelik a menetidőt, ami csúcsidőben akár plusz 45 percet is jelenthet.


Arra is érdemes figyelni, hogy az R0-ás külső gyűrűjének Chaussée de Ninove felőli felhajtóját szintén lezárják erre az időszakra. Helyette a közlekedők a Avenue d'Itterbeek felőli felhajtót használhatják. Mivel a Flamand Tartományban a Leonard-kereszteződésben lévő alagutat is felújítják, érdemes az R0-ásnak ezt a szakaszát elkerülni, és más alternatíva után nézni.


A Mons irányába tartó külső gyűrű felújítására 2025 nyarán kerül majd sor. Emlékeztetőül az R0-ás körgyűrű részét alkotó Vilvoorde-viadukton tehergépjárművek számára hétvégenként jelenleg is tilos a közlekedés.

 

Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sascamion Kft. Sascamion Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kolesza György Kolesza György Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lévai László Lévai László AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. STV Kft. STV Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sascamion Kft. Sascamion Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kolesza György Kolesza György Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lévai László Lévai László AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. STV Kft. STV Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft.