Lengyelországban 2024. november 1-jétől bővül a fizetős úthálózat!

Lengyelországban 2024. november 1-jétől bővül a fizetős úthálózat!

2024. november 1-jétől Lengyelországban új útszakaszokkal bővül a díjköteles úthálózat. Az újonnan fizetőssé váló szakaszok javarészt olyan útvonalak meghosszabbításai, amelyek már jelenleg is díjkötelesek.

Akárcsak hazánkban, Lengyelországban is fő szabály szerint a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű nagyhaszongépjárművek, autóbuszoknak és egyéb járműszerelvényeknek díjkötelesek bizonyos útszakaszok.


A hivatalos tájékoztató szerint, amely a lengyel útdíjszolgáltató honlapján angolul is olvasható, főleg azoknak a járművezetőknek kell körültekintőnek lenniük, akik korábban díjmentes helyi jellegű utakon jártak (pl.: Szczecinek, Wałcz, Jarocin, Ostrów Wielkopolski vagy Kępno környékén).


Lengyelországban az útdíjat alapvetően háromféle módon lehet rendezni. A legegyszerűbb a fedélzeti egység (OBU) használata, emellett azonban alternatív eszközként külső helymeghatározó rendszer (External Localization System, ELS) is beszereltethető a járműbe, valamint az e-Toll PL nevű mobilos alkalmazás is a segítségükre lehet.


TÉRKÉP MEGNYITÁSA »


Az újonnan díjkötelessé váló útszakaszok teljeskörű listája itt tekinthető meg.


Aktuálisan érvényben lévő díjtételek »                         Díjkalkulátor »


Forrás: MF, KAS, etoll.gov.pl

 

Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Kolesza György Kolesza György TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bíró Tamás Bíró Tamás ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. K és V KFT. K és V KFT. Gál Sándor Gál Sándor Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Kolesza György Kolesza György TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bíró Tamás Bíró Tamás ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. K és V KFT. K és V KFT. Gál Sándor Gál Sándor Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft.