Világraszóló újdonsággal rukkolt elő a TimoCom

A mindenki által jól ismert TimoCom
páratlan innovációt dob piacra 2013 júniusában

Az 1997-ben alapított, és azóta Európa 44 országát meghódító vállalat olyan informatikai-telematikai fejlesztést mutatott be Düsseldorfban, mellyel eddig még egyetlen fuvarbörze sem próbálkozott. Ez nem más, mint a TC eMap.

Mi a TC eMap®?

A TimoCom új alkalmazása valójában egy jelen idejű fuvarpiaci térkép. Lényege, hogy a fuvarozó bármilyen, már meglévő műholdas követőrendszerrel felszerelt kamionjának vagy akár egész flottájának valós idejű jeleit a TimoCom-nak el tudja küldeni, s ezeket a műholdas jeleket a TimoCom egyetlen központi számítógépes felületre importálja. A térképen a járművek megjeleníthetők rendszámmal, tartózkodási hellyel, a felrakott áru fajtájával, mennyiségével, tulajdonosával, valamint a még szabad fuvarkapacitással.
 

Mindegy, hogy kinek milyen járműkövető rendszere van

 
A TC eMap® egyik legnagyobb vívmánya, hogy hozzávetőleg 20 műholdas flottakövető rendszer jeleit tudja fogadni és értelmezni (Tomtom, Sycada, Transics, Fleetboard, Masternaut, GPSauge, MAN, Scania, Arealcontrol, TEKSat, GX, Trimble, Trackpilot, GPSange, lostfound.com, DT My Trailer, Traveltainer stb.), s mindezeket egyetlen felületre képes integrálni. A TimoCom kapcsolatban áll a leggyakrabban használt telematikai rendszerek gyártóival. De ez korántsem jelenti azt, hogy itt megállnak. Ha az ügyfelek közül valaki olyan rendszert használ, ami még nincs beépítve a TC eMap® szolgáltatásba, bátran jelentkezhet. a fuvarbörze szoftverfejlesztőinél, akik a lehető leggyorsabban felveszik a kapcsolatot a szolgáltatóval, hogy a TimoCom központi rendszerébe azt is beépítsék.

Átlátszó, mint az üveg: mindenki mindent lát

A fuvarozók nemcsak saját maguk kísérhetik figyelemmel járműveiket, hanem tetszés szerint más TimoCom-partnerekkel is megoszthatják flottáik adatait, sőt, ezeket az adatokat más felhasználók is láncszerűen továbbíthatják egymásnak. Így a sok-sok fuvarozó megannyi járművének pillanatnyi helyzetéből és adataiból egy szinte tökéletesen átlátszó, térképen megtekinthető, valós idejű fuvarpiaci helyzet rajzolódik ki a képernyőn Európa több százezer járművével. A TC eMap® forradalmi eszköz mindazok kezében, akik részt vesznek a szállítmányozás körforgásában. (A cikk a videó alatt folytatódik!)



A bizalom szolgálatában

Az innováció alapjaiban erősíti a piaci szereplők egymásba vetett bizalmát: a rendszer használói az TC eMap®-hoz való csatlakozásukkal egyúttal azt üzenik a többieknek: sem a járművel, sem a rakománnyal kapcsolatban semmiféle titkolnivalójuk nincsen. „Hogyha két fuvarozó között kellene választanom, és az egyiknek van telematikai rendszere, a másiknak meg nincs; megbízóként egyértelműen a nyomonkövethető jármű tulajdonosának adom a fuvarmegbízást. Az a tény, hogy percről-percre élesben követhető a feladatot teljesítő jármű, mindenféleképpen bizalmi előnyt eredményezhet” — fogalmazza meg röviden a fejlesztés gyakorlati hasznát Marcel Frings, a társaság egyik düsseldorfi vezetője.

Vége az örökös telefonálgatásnak!

Ha a szállítmányozó vagy a megbízó a TC eMap® folyamatosan frissülő képe előtt ül, nem kell állandóan telefonon kérdezgetnie a fuvarozó operátorát, hogy éppen hol jár a tehergépjármű, hol szorult forgalmi dugóba, mikor indul el újra, mikor várható az érkezése... (ugye, ismerős?) Ez az idegőrlő „telefonon lógás” teljesen kiiktatható a hétköznapokból, hiszen mindegyik fél egy és ugyanazon valós idejű térképen követheti nyomon a rakomány mozgását.


Marcel Frings

 
Járművek üzenik, merre van dugó, s merre szabad az út

A beérkező jelek változásából forgalmi helyzetre (pl. torlódás) is következtetni lehet, hiszen a járművek helyváltoztatásának gyorsaságából a szoftver térképet rajzol, pirossal jelezve azt az útszakaszt, ahonnan a tehergépjárműtől 50 perce nem érkezett új helyzet-jel. Bár ez utóbbi szolgálatatás egyelőre csak Németország útjainak vonatkozásában készült el, a jövőben várható, hogy Európa egyre több országának forgalmi helyzetéről lehet pillanatnyi képet kapni a járművek által küldött jelekből.

interjú: Marcel Frings válaszol »

 

Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. WSZL WSZL MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Végvári András Végvári András Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás REFLEX Kft. REFLEX Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lévai László Lévai László GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gál Sándor Gál Sándor COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Persped Kft. Persped Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. WSZL WSZL MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Végvári András Végvári András Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás REFLEX Kft. REFLEX Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lévai László Lévai László GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gál Sándor Gál Sándor COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Persped Kft. Persped Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft.