Featured

Lengyelország bevezette a SENT nevű rendszert, május 1-jén kezdhetik a büntetéseket

Lengyelországban bevezették a közúti szállítmányokat bejelentő és megfigyelő rendszert, a SENT–et. A közúti áruszállítás ellenőrzésére létrehozott rendszerről szóló törvény 2017. április 17-én lépett hatályba, a büntetéseket május 1-jén kezdhetik meg.

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Lengyelország által bevezetett  

, a magyar EKAER megfelelője, már működik. A bejelentési kötelezettség a Lengyelországból és Lengyelországba irányuló fuvarok MELLETT a tranzitszállításokra IS vonatkozik. A bejelentést az erre a célra létrehozott honlapon tehetik meg, mely jelenleg lengyel, angol és orosz nyelven érhető el.

Tagjainknak segítséget nyújtunk a SENT rendszer használatához. A kizárólag tagjaink számára elérhető -os tartalmakat a honlapra való bejelentkezés után tudja elolvasni, letölteni.




Nagyon fontos: Az SENT rendszer honlapjának használatához regisztrációra van szükség.
A bejelentés módosításához, kiegészítéséhez 2 kód – egy 18 jegyű SENT-kód és egy 7 vagy 8 jegyű Carrier Key – szükséges.
A Lengyelország területére export vagy import feladatot végző fuvarozóknak mindkét kódot meg kell kapniuk az áru feladójától vagy az áru címzettjétől (átvevő alany), hogy a bejelentést ki tudják egészíteni a fuvarozóktól kért adatokkal. A kódokat Lengyelország területén kezdődő áruszállítás esetén a feladó alany, Lengyelország területén végződő áruszállítás esetén pedig a átvevő alany adja át a fuvarozónak.

A honlap bejelentkezési linkje: https://puesc.gov.pl/en/sent-formularze

A HOLNAPON az alábbi, a Közúti Áruszállítás Ellenőrző Rendszer () online kitölthető űrlapjai találhatók meg (kiemeltük, ahol fuvarozói kötelezettség felmerül):

1. LENGYELORSZÁG TERÜLETÉN KEZDŐDŐ ÁRUSZÁLLÍTÁS BEJELENTÉSE AZ ÁRUT FELADÓ ALANY RÉSZÉRŐL


2. LENGYELORSZÁG TERÜLETÉN VÉGZŐDŐ ÁRUSZÁLLÍTÁS BEJELENTÉSE AZ ÁRUT ÁTVEVŐ ALANY RÉSZÉRŐL


3. LENGYELORSZÁGON KÍVÜLI ORSZÁGBAN KEZDŐDŐ ÉS LENGYELORSZÁG TERÜLETÉN KÍVÜL VÉGZŐDŐ (TRANZIT) ÁRUSZÁLLÍTÁS BEJELENTÉSE A FUVAROZÓ RÉSZÉRŐL


4. A SZÁLLÍTMÁNY STÁTUSZÁNAK ELLENŐRZÉSE

  • Bejelentés státuszának ellenőrzése – fuvarozó

A bejelentésre kötelezett áruk


Folyékony üzemanyagok, ebben: motorbenzinek és dízelolaj, biodízel; kenőolajok, üzemanyag adalékok, etilalkohol bázisú fagyállók, hígítók és oldószerek,  részben és teljesen denaturált szesz, szárított dohány, azaz olyan termékek, amelyek gyakran képezik a szabálytalan áfa- és jövedékiadó-elszámolások, csalások tárgyát, ezáltal a legnagyobb veszteségeket okozzák az állami költségvetésnek.
A teljes listát itt találja >>  
A lista tagjaink számára elérhető, a honlapra való bejelentkezés után.
Az „érzékeny termékek” listáját szükség esetén kiegészítik.

A törvény nem vonatkozik
  • a zárjeggyel ellátott, az egyedi kiszerelésű termékekre,
  • sem az 500 kg (vagy 500 liter) mennyiség alatti szállítmányokra.
  • Kivételt képeznek a postai küldemények és a katonai ill. nemzetközi szervezetek céljára/járműveivel végzett szállítások is.

Szankciók

Az ellenőrzést az útdíjfizetés felügyeletére jogosult szolgálatok – a rendőrség, a közlekedési felügyelet (ITD), illetve a vám- és határőrség – végezhetik.
  • A feladó ill. átvevő cég általi bejelentés hiányában vagy valótlan adatokat tartalmazó bejelentés esetén a szállítmány értékének 46%-át kitevő, de nem kevesebb, mint 20 000 zloty pénzbüntetés szabható ki.
  • Ha a szállítmányozó elmulasztja a bejelentést, az 20 000 zloty pénzbüntetést von maga után. Amennyiben a bejelentés adatainak kiegészítésében vagy aktualizálásában van mulasztás, akkor 5000 zloty bírság róható ki.
  • Amennyiben a rakomány nem felel meg fajtája, mennyisége, tömege, térfogata szempontjából a bejelentett adatoknak, vagy az áruszállítmány emelt kockázattal jár, a jármű vámzárral látható el, illetve ha nem történt meg a szállítmány bejelentése – a jármű és/vagy csak a rakomány lefoglalható.
A gépkocsivezető felelőssége arra terjed ki, hogy a referenciaszám (vagy az azt helyettesítő dokumentumok) nélkül nem indulhat el, ellenkező esetben a pénzbüntetés 5000-7500 zloty lehet.


Türelmi időszak

A büntetéseket 2017. május 1. után kezdik el kiszabni.




MKFE kommunikáció

RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Lévai László Lévai László Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Végvári András Végvári András Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gál Sándor Gál Sándor Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Lévai László Lévai László Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Végvári András Végvári András Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gál Sándor Gál Sándor Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán