Szanyi Tibor: A keleti és nyugati tagállamok között a „fuvarozóháború” mentén kialakult feszültség fenntarthatatlan és szükségtelen

A nyugat-európai tagállamok szociális dömpingre hivatkozva vezettek be protekcionista intézkedéseket a kelet-európai fuvarozókkal és sofőrjeikkel szemben, miközben egyes kelet-európai vállalkozók csak minimálbérre jelentik be alkalmazottaikat, hozzájárulva ezzel a negatív árspirál kialakulásához – áll az európai parlamenti képviselő közleményében.

Szanyi Tibor a „fuvarozóháború” kapcsán kijelentette, hogy „az európai egységes piacon belül nincs helye nyugat-kelet töréseknek, piaci szektorok felosztásának, vagy egyes szereplők földrajzi alapon történő kiszorításának.”

„Európa keleti és nyugati felében is százezrek munkája függ egy jól működő, kiegyensúlyozott, szociálisan igazságos és üzletileg fenntartható európai fuvarozási szektortól. Nem lehet cél a nyugati munkahelyek megmentése a keletiek kárára, ahogy az fordítva sem támogatható. Éppen ezért arra van szükség, hogy a tagállamok várják meg az Európai Bizottság mobilitási csomagját, amely irányadó lesz a szektor számára. Mindaddig a tagállamok tartózkodjanak a versenykorlátozó, valamint a közös piaccal és a közösségi értékekkel összeegyeztethetetlen intézkedések bevezetésétől” – mondta el a szocialista képviselő.

„Az EU sikere éppen a protekcionizmus leküzdésében áll. Ennek megfelelően a fuvarozási szektort érintő kérdést sem lehet hatékonyan megoldani az egymásra való ujjal mutogatással. Közösségi útmutatásra és az érintett tagállamok párbeszédére van szükség” - tette hozzá Szanyi Tibor, EP-képviselő.

(Forrás: Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja)



MKFE kommunikáció

EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Nagy Imre Nagy Imre Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila REFLEX Kft. REFLEX Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Nagy Imre Nagy Imre Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila REFLEX Kft. REFLEX Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT.