Featured

Ukrán közlekedési engedélyek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2017. szeptemberi ukrán-magyar vegyesbizottsági ülésen az NFM és az MKFE határozott fellépésének köszönhetően nem született megállapodás a 2018-as engedélycserékről. Tekintettel arra, hogy a következő vegyesbizottsági ülésre várhatóan 2018. tavaszán kerül sor, a következő hónapokban problémák merülhetnek fel a két ország közötti bilaterális megállapodás alapján végzett fuvarfeladatok zavartalan lebonyolításában, ezért az NFM bizonyos számú engedélycsere megvalósítását helyezte kilátásba.

A 2017. szeptemberében, Kijevben megrendezett magyar-ukrán vegyesbizottsági ülésen az ukrán fél 1.500 db kontingensen felüli engedélyt kért, melyet az MKFE és az NFM is visszautasított. Ennek következtében a felek nem tudtak megállapodni a 2018. évi engedélykvótában.

Az ukrán fél a közelmúltban jelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a következő vegyesbizottsági ülés előtti időszakra a legutolsó (2016-os) jegyzőkönyvben meghatározott engedélykontingens felét tartaná célszerűnek kicserélni. Az MKFE elutasítja az ukrán fél ezen kérését és az NFM felé azt az álláspontot képviseli, hogy ameddig a két ország képviselői nem egyeznek meg vegyesbizottság ülés keretein belül a 2018. évi engedélymennyiségről, addig egyetlen darab engedélyt sem cseréljenek ki a felek, és erről levélben tájékoztatta a minisztériumot.

Az NFM válasza szerint az engedélycsere teljes felfüggesztése kockázatot jelent a magyar vállalkozásokra, fennakadást okoz a két ország kereskedelmében, ezért egy egyelőre nem meghatározott darabszámú engedélycserére tesznek javaslatot, és szorgalmazzák a mihamarabbi vegyesbizottsági ülés megtartását.

 

MKFE kommunikáció

NTS Kft. NTS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MÉK Kft. MÉK Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WSZL WSZL NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MÉK Kft. MÉK Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WSZL WSZL NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.