Az 1. részben említett javaslatcsomag kísérő dokumentuma amellett, hogy áttekintést nyújt a hétfőre várt EU közlekedési tanácsi döntés (ún. általános megközelítés) előkészítési folyamatairól és az annak során legvitatottabbaknak bizonyult szabályozási elemekről, rövid összefoglalóját is adja a 28 tagállam előzetes egyeztetései során több-kevesebb egyetértéssel kialakított, a soros osztrák EU-elnökség által elfogadásra felterjesztett szövegtervezetnek. Jelenleg olyan javaslatokról van szó, amelyek mindjárt a hétfői ülés eredményeképpen is, illetve majd azt követően az Európai Parlament még ugyancsak el nem fogadott álláspontjával való egyeztetés (trilógus) során is változhatnak.