Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon 2020-ban is

Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon 2020-ban is

Az ideihez viszonyítva 2020-ban várhatóan még több olyan nap lesz az ausztriai A12-es autópályán, amikor szakaszosan fogják engedni a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépjárműveket. A tiroli kormány 2019. augusztus közepén elfogadta, illetve közzétette a jövő év első felére tervezett szakaszolással érintett napokat.

Ez év első hat hónapjában 17 napon korlátozták blokkosítással a kamionforgalmat, míg a tervek szerint ez jövőre emelkedni fog, ugyanis 2020 első felére már 20 ilyen napot tűztek ki. A tiroli kormány szerint a bővítést a teherforgalom növekedése indokolja. A pontos dátumokról tagjaink (jelszavas bejelentkezést követően) a letölthető táblázatból értesülhetnek.


A tervek szerint a tehergépjárművek szakaszos engedését 2020 februárjától automata rendszer fogja végezni, amellyel a gyakorlatban is megvalósítható az óránként 300 tehergépjármű áteresztése. Az automata rendszer körülbelül 12 másodpercenként fogja sorompó felnyitásával engedni a teherautókat. Az ellenőrző ponton a teherautóknak 10 km/h sebességgel kell áthaladniuk.


MKFE Kommunikáció

Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Végvári András Végvári András GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Végvári András Végvári András GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary