Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon 2020-ban is

Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon 2020-ban is

Az ideihez viszonyítva 2020-ban várhatóan még több olyan nap lesz az ausztriai A12-es autópályán, amikor szakaszosan fogják engedni a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépjárműveket. A tiroli kormány 2019. augusztus közepén elfogadta, illetve közzétette a jövő év első felére tervezett szakaszolással érintett napokat.

Ez év első hat hónapjában 17 napon korlátozták blokkosítással a kamionforgalmat, míg a tervek szerint ez jövőre emelkedni fog, ugyanis 2020 első felére már 20 ilyen napot tűztek ki. A tiroli kormány szerint a bővítést a teherforgalom növekedése indokolja. A pontos dátumokról tagjaink (jelszavas bejelentkezést követően) a letölthető táblázatból értesülhetnek.


A tervek szerint a tehergépjárművek szakaszos engedését 2020 februárjától automata rendszer fogja végezni, amellyel a gyakorlatban is megvalósítható az óránként 300 tehergépjármű áteresztése. Az automata rendszer körülbelül 12 másodpercenként fogja sorompó felnyitásával engedni a teherautókat. Az ellenőrző ponton a teherautóknak 10 km/h sebességgel kell áthaladniuk.


MKFE Kommunikáció

NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kolesza György Kolesza György GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Nagy Imre Nagy Imre WSZL WSZL Végvári András Végvári András Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kolesza György Kolesza György GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Nagy Imre Nagy Imre WSZL WSZL Végvári András Végvári András Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT.