Tudnivalók Németország felé személyforgalomban induló magyar gépjárművezetőknek

Tudnivalók Németország felé személyforgalomban induló magyar gépjárművezetőknek

Németország szövetségi szintű egészségügyi szerve, a Robert Koch Intézet Magyarország megyéi közül újabbakra terjesztette ki a rizikóbesorolást, így 2020. október 8-án már 12 megyénket nyilvánította járványügyi szempontból kockázatos területnek.

Hazánk ezen területeiről Németországba belépőkre — személyforgalomban — főszabály szerint karanténkötelezettség vonatkozik. Kivétel, ha valaki hivatalos iratokkal hitelt érdemlően bizonyítja, hogy németországi tartózkodását sürgős üzleti célú utazás indokolja. Ilyen kiutazás lehet például a hivatásos gépkocsivezetők munkafelvételhez kapcsolódó személyes út is.


A teherforgalomban (tehergépjárművel) közlekedőkre továbbra sem vonatkozik semmilyen belépési korlátozás.


Azok a magyar tehergépjármű- vagy buszvezetők azonban, akik tehát személygépkocsival, busszal, vonattal vagy repülőgéppel azért utaznak Németországba, hogy felvegyék a munkát egy kinti vállalat telephelyén, csak úgy léphetnek be, ha hivatalos dokumentumokkal alátámasztják utazásuk üzleti jellegét. A szükséges papírok az alábbiak:

        • munkaszerződés német nyelvű fordításának másolata
        • a munkaadó meghívólevele és igazolása
        • annex-3 (Anhang-3) egységes uniós munkáltatói igazolás németül (letölthető itt »)


Természetesen legmegfelelőbb az elvégzett (negatív) koronavírus-teszt, azonban ez nem feltétel.


2020. október 9-i állapotok szerint a német egészségügyi szervezet veszélyességi listáján szerepel: Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megye. A listán nem szerepel: Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Heves, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye.


Fontos tudnivaló, hogy Németország nem egységesen, hanem tartományonként szabályozza a beutazás feltételeit, melyek gyakorlata eltérhet egymástól. A beutazás előtt mindenképpen ajánlott tájékozódni a lenti linken, hogy a céltartomány hatályos karanténrendelete milyen szabályozást, korlátozásokat és kivételeket határoz meg. 2020. október 8-9-én ezügyben hasznos tájékoztatót állított össze magyar és német nyelven a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara.


tovább a tájékoztatókra »

a kamara elérhetőségei »

"PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. WSZL WSZL Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. WSZL WSZL Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft.