Az MKFE is sürgeti a tiroli helyzet mielőbbi rendezését

Az MKFE is sürgeti a tiroli helyzet mielőbbi rendezését

Tizenhárom fuvarozási-logisztikai érdekképviselet — köztük az MKFE — 2021. december 1-jén ismételten közös levélben kérte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy tegyen hathatós intézkedéseket a tiroli tranzitkorlátozások enyhítésének érdekében.

A szervezetek megfogalmazták: Ausztria az egész ellátási lánc folyamatosságát nehezíti azáltal, hogy a tiroli régióban egyre szigorúbb tranzitkorlátozásokat alkalmaz, miközben az Inn folyó völgye egész Európa egyik legjelentősebb áruszállítási folyosója, ahol naponta 7 ezer, évente pedig több mint 2,3 millió tehergépjármű közlekedik.


Az aláírók aggodalmuknak adnak hangot, ugyanis az egyre jelentősebbé váló közúti torlódásokat a vasúti szállítási móddal sem lehetne kiváltani: a térségben a kötöttpályás áruszállítás kapacitása közel sem haladja meg azt a szintet, mely az áruforgalom áttereléséhez szükséges lenne.


Az osztrák forgalomkorlátozások egyúttal erősen megmutatják hatásukat a német oldalon is, ahol a közelmúltban 70 kilométeres sor torlódott össze egy ausztriai tartálykocsi-baleset következtében. Bajorország egyre nagyobb küzdelmet vív az osztrák oldalon felgyülemlő nehéz-tehergépjárművek miatt. Különösen nagy terhet ró ez a gépjárművek vezetőire, akiknek bizonytalan körülmények között és egészségügyi ellátóintézményektől távol kell hosszú ideig várakozniuk.


A hivatalos levél előzménye, hogy bő fél évvel ezelőtt, 2021. márciusában a logisztikai szervezetek már kifejezték az Európai Bizottsághoz intézett kérésüket ugyanebben az ügyben. Előrelépés azonban nem történt.


a 13 szervezet közös levele Ursula von der Leyennek »

sajtóközlemény »

az IRU közleménye »

Nagy Imre Nagy Imre GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. K és V KFT. K és V KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Kolesza György Kolesza György MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Lévai László Lévai László Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Teleki János Teleki János DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Végvári András Végvári András Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. K és V KFT. K és V KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Kolesza György Kolesza György MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Lévai László Lévai László Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Teleki János Teleki János DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Végvári András Végvári András Milktrader Kft. Milktrader Kft.