Temesvárnál sztrádát, Szolnokon turbó-körforgalmat avattak

2012. október 23-án megnyitották a forgalom előtt a dél-erdélyi autópálya Temesvárt elkerülő szakaszát. A 9,5 kilométer hosszú sztráda szerves részként illeszkedik a Románia-szerte tervezett autópálya-hálózathoz.

Az új szakasz a 2011 decemberében átadott Arad-Temesvár pálya folytatása. A majdnem 10 kilométeres mostani beruházás 48 millió euróból valósult meg. Ez (az átadás napjának banki árfolyamát alapul véve) magyar fizetőeszközre átszámítva 1,424 milliárd forint kilométerenként. Az elkészült útszakaszról és a kapcsolódó főutakról a HVG készített összeállítást » .


Románia tervezett autópályáiról és a kivitelezések előrehaladásáról a határon túli szatmar.ro internetes portál érdekes írását ajánljuk figyelmébe » .


Szolnokon ugyanezekben a napokban (október 24-én) felavatták a Debreceni út és Alcsiszigeti út csomópontjánál kialakított turbó-körforgalmat. Nem véletlen, ha a kedves olvasó nem találkozott még ezzel a kifejezéssel. Ez a megoldás ugyanis más, mint a hagyományos körforgalom, és különbözik a Győrből már ismert körgeometriás csomóponttól is. A szolnoki turbó-körforgalomban az egymás mellett haladó járművek forgalmi sávjait térburkolati elem választja el. Hogyan kell benne helyesen közlekedni? A szolnokinaplo.hu bemutatja » !

 

László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Persped Kft. Persped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. WSZL WSZL "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Ivanov György Ivanov György Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Persped Kft. Persped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. WSZL WSZL "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Ivanov György Ivanov György Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft.