Utasaik adatait kérik az oroszok a személyszállítóktól

Oroszországban 2013 decemberétől olyan rendelet lépett hatályba, melyet az ország biztonsága miatt (főként az illegális beutazók kiszűrésére és a legálisan belépők ellenőrzésének szigorítása végett) alkottak meg Moszkvában. A jogszabály előírja, hogy az orosz határokon be- vagy kilépő személyszállítók részletes utaslistát küldjenek egy központi, állami adatbázisba, mely az orosz közlekedési minisztérium égisze alatt működik. A jogszabály a légi, vasúti, vízi és közúti személyszállítást érinti, így a buszosokat is. A rendelet az áruszállításban és árufuvarozásban résztvevőket azonban egyáltalán nem érinti, ezért a tehergépjárművek vezetőinek ezzel a dologgal egyáltalán nem kell foglalkozniuk.

Az adattár a Közlekedésbiztonság Egységes Állami Információs Rendszer nevet viseli, angol rövidítése ACDPDP. A személyszállítók (az őket megbízó utazási irodákkal) akkor tudnak megfelelni az utasok adatbejelentésével kapcsolatos 2012. évi 243. számú miniszteri rendeletben foglalt kötelezettségüknek, ha oroszországi útjuk előtt bejelentik vállalkozásukat az adatbázisba a e-mail-címen, majd egy elektronikus regisztrációs felületen rögzítik utasaik személyes adatait.


1. lépés. A vállalkozás bejelentési kérelme ITT » tölthető le. Célszerű a kitöltött, kinyomtatott és beszkennelt iratot előre elküldeni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre, majd az eredeti, cégszerűen aláírt példányt postán feladni az alábbi címre.


        FSUE ZaschitaInfoTrans
        Bakuninskaya st., 71/10
        Moscow
        Russian Federation, 105082


2. lépés. Az ACDPDP munkatársai ellenőrzik a személyszállító vállalkozást, és további tájékoztatást adnak arról, milyen információs felületen lehet regisztrálni az utasokat.


3. lépés. Az utasok adatainak megküldése (név, születési adatok, okmány fajtája és száma stb.) .


Oroszország 20 ezertől 200 ezer rubelig terjedő bírságot helyezett kilátásba a rendelet megsértőinek, illetve 3 hónapig felfüggeszthetik a személyszállító vállalkozás oroszországi tevékenységét.


Bővebb tudnivalók a rendszerről: www.z-it.ru »

 

Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. WSZL WSZL COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teleki János Teleki János ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Végvári András Végvári András Nagy Imre Nagy Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Ivanov György Ivanov György Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. WSZL WSZL COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teleki János Teleki János ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Végvári András Végvári András Nagy Imre Nagy Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Ivanov György Ivanov György Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft.