Határátlépés az orosz-belorusz határon

A Magyarország Moszkvai Nagykövetségének tájékoztatása szerint az Oroszországi Föderáció és a Belorusz Köztársaság közötti államhatáron nincs olyan határátkelőpont, melyen keresztül harmadik országbeli állampolgárok (így EU állampolgárok), gépjárművek, teher-, áru- és élőállat-forgalom beléphetnének az Oroszországi Föderáció területére. Az orosz fél értelmezése szerint a belorusz-orosz határon jelenleg nincs kijelölt nemzetközi határátkelő, mely megfelel a harmadik országbeli állampolgárok beutazásának tilalmáról szóló 1995. évi belorusz-orosz megállapodásnak.
Az orosz fél a korlátozást a belorusz fél által több ország állampolgárai, így az európai uniós állampolgárok számára is biztosított vízummentesség 2017. január 10-i kihirdetését követően kezdte alkalmazni.

Fentiek értelmében továbbra is javasoljuk, hogy az orosz féltől kapott újabb hivatalos tájékoztatásig a kijelölt nemzetközi határátkelő-pontokon (pl. Lettország felől Terehova településnél, vagy a Belorusz Köztársaság felől a belorusz- ukrán – orosz hármas határ, az ún. „Három nővér” határátkelőn) keresztül lépjenek be Oroszországba.

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a belorusz határállomásoktól közvetlenül beszerzett – nem hivatalos – információink szerint, a fenti korlátozásokat a gyakorlatban nem érvényesíti az orosz fél. Kérjük Tagjainkat, hogy amennyiben a fentiektől eltérő információval rendelkeznek, akkor azt jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Köszönjük!


MKFE kommunikáció
FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. WSZL WSZL Gerulus Kft. Gerulus Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. WSZL WSZL Gerulus Kft. Gerulus Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft.