Uniós bíróság: a magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető a Törökországgal kötött társulási megállapodással

A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön. Az ügy előzménye, hogy a közúti árufuvarozást végző Istanbul Lojistik nevű török társaság esetében a magyar adóhatóság 2015 márciusában megállapította, hogy a társaság egyik Törökországból Németországba textilárut fuvarozó teherautója után nem fizették meg a gépjárműadót. A fuvarozócég véleménye szerint a magyar hatóságok által később kiszabott adó vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését az EU és Törökország közötti árukereskedelemben tiltja a Törökországgal kötött társulási megállapodás rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló határozat.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy a határozat értelmében megszűntek az unió és a Török Köztársaság közötti behozatali vagy kiviteli vámok és azokkal azonos hatású díjak. A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában hangsúlyozta, vámmal azonos hatású adónak minősül minden olyan pénzügyi teher, amelyet egyoldalúan vetnek ki, bármi legyen is az elnevezése, alkalmazásának módja és összege, valamint amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak.

Ezek ismeretében az uniós bíróság megállapította, hogy a vitatott adó, amely az árukat kizárólag amiatt terheli, hogy azok átlépték a határt vámmal azonos hatású díjnak minősül, így az ez utóbbi határozattal nem összeegyeztethető.

(Forrás: MTI)

MKFE kommunikáció

Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Bodnár Imre Bodnár Imre UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Lévai László Lévai László Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Bodnár Imre Bodnár Imre UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Lévai László Lévai László Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft.