Featured

Ukrán közlekedési engedélyek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2017. szeptemberi ukrán-magyar vegyesbizottsági ülésen az NFM és az MKFE határozott fellépésének köszönhetően nem született megállapodás a 2018-as engedélycserékről. Tekintettel arra, hogy a következő vegyesbizottsági ülésre várhatóan 2018. tavaszán kerül sor, a következő hónapokban problémák merülhetnek fel a két ország közötti bilaterális megállapodás alapján végzett fuvarfeladatok zavartalan lebonyolításában, ezért az NFM bizonyos számú engedélycsere megvalósítását helyezte kilátásba.

A 2017. szeptemberében, Kijevben megrendezett magyar-ukrán vegyesbizottsági ülésen az ukrán fél 1.500 db kontingensen felüli engedélyt kért, melyet az MKFE és az NFM is visszautasított. Ennek következtében a felek nem tudtak megállapodni a 2018. évi engedélykvótában.

Az ukrán fél a közelmúltban jelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a következő vegyesbizottsági ülés előtti időszakra a legutolsó (2016-os) jegyzőkönyvben meghatározott engedélykontingens felét tartaná célszerűnek kicserélni. Az MKFE elutasítja az ukrán fél ezen kérését és az NFM felé azt az álláspontot képviseli, hogy ameddig a két ország képviselői nem egyeznek meg vegyesbizottság ülés keretein belül a 2018. évi engedélymennyiségről, addig egyetlen darab engedélyt sem cseréljenek ki a felek, és erről levélben tájékoztatta a minisztériumot.

Az NFM válasza szerint az engedélycsere teljes felfüggesztése kockázatot jelent a magyar vállalkozásokra, fennakadást okoz a két ország kereskedelmében, ezért egy egyelőre nem meghatározott darabszámú engedélycserére tesznek javaslatot, és szorgalmazzák a mihamarabbi vegyesbizottsági ülés megtartását.

 

MKFE kommunikáció

Levissimo Kft. Levissimo Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kolesza György Kolesza György MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Nagy Imre Nagy Imre Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szalkai Tamás Szalkai Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VERES Kft. VERES Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kolesza György Kolesza György MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Nagy Imre Nagy Imre Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szalkai Tamás Szalkai Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VERES Kft. VERES Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft.