Featured

Orosz-ukrán határ: az ukrán Parlament előtt a határ lezárásának kérdése

Az Oroszország és Ukrajna közötti háborús konfliktus az utóbbi napokban tovább eszkalálódott, amelynek eredményekén ma 60 napos hadiállapotot vezetett be Ukrajna Oroszországgal szemben, és teljes harckészültségbe helyezték az ukrán hadsereget. Az ukrán Parlamentben napirenden van a két ország közötti közúti határátkelők lezárása is úgy a személy-, mint a teherforgalom elől, ezért a magyar fuvarozóknak nem javasolt ez az útvonal Oroszország felé.

Az ukrán társegyesületünktől érkezett információink szerint jelenleg ugyan rendben üzemelnek az orosz-ukrán határátkelők, de alapos ellenőrzésre, ebből kifolyólag hosszas várakozási dőre kell számítani. Ez a helyzet azonban bármelyik pillanatban megváltozhat, esély van arra, hogy a szállítmányokat egyáltalán nem fogják átengedni.

Ezért javasoljuk, hogy a magyar fuvarozók egyelőre kerüljék el Ukrajnát, amennyiben Oroszországba irányuló tranzitot bonyolítanak és Lengyelországon, Fehéroroszországon át közlekedjenek. Vonatkozik ez az üres járművekre is.

Egyesületünk folyamatos kapcsolatban áll úgy az orosz, mint a fehérorosz és ukrán társegyesületekkel, amennyiben bármilyen újabb hír érkezik, azt haladéktalanul közzétesszük.

MKFE kommunikáció

 

Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. WSZL WSZL Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Nagy Imre Nagy Imre Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki János Teleki János Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. WSZL WSZL Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Nagy Imre Nagy Imre Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki János Teleki János Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KOPP KFT. KOPP KFT.