MTI OS - A teljes „élesítés” előtt ki kell küszöbölni a TSM-rendszer hibáit

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete közleménye: A teljes „élesítés” előtt ki kell küszöbölni a TSM-rendszer hibáit. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) – egyetértve a közúti infrastruktúra megóvásának szándékával, a közlekedésbiztonság és versenysemlegesség javításának céljaival – üdvözli a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (TSM) kiépülését, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy bírságolásra csak a rendszer hibátlan működése esetén kerüljön sor.

 

Rövidesen elkészül a túlsúlyos járművek szűrésére alkalmas TSM-rendszer. Az MKFE korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a TSM előre nem látható működési hibái miatt a rendszer beélesítését tesztidőszaknak kell megelőznie. E tesztidőszak bevezetésében nagy szerepe volt az MKFE egyeztetéseinek, a próbamérések megszervezésének és az Egyesület szakmai háttérmunkájának.

Ennek köszönhetően az objektív ágon történő eljárásokban 2017. december 31-éig bírságkiszabásra nem kerül sor, de a szabálytalan járművek üzembentartóit figyelmeztetik, és jelzik a kiszabható bírság mértékét. Az MKFE a tesztüzem alatt is folytatja az egyeztetést a jogalkotóval a TSM-mel kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében.

Az MKFE-nek sikerült áttörést elérnie egyes bírságmértékek csökkentésében is. Ennek értelmében a jogalkotó a jövőben megkülönbözteti a gondatlan és a szándékos útdíj-nemfizetést, amit érvényesít az útdíj-bírságok mértékében: a 8 óránként kiszabható 165 000 Ft-os bírság 40 000 Ft-ra csökken november 13-tól, ha 2 órán belül megszüntetik a jogosulatlan úthasználatot.

Kiadó: Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete

INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Persped Kft. Persped Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Lévai László Lévai László Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Persped Kft. Persped Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Lévai László Lévai László Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft.