Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Budapest, 2024. július 10. — Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában, hogy Magyarország is csatlakozik az e-CMR egyezményhez. Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus fuvarlevélre vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozáshoz. A hazai logisztikai szolgáltatók, szállítmányozók és közúti fuvarozók lelkesen üdvözlik a magyar kormánynak az e-CMR hazai bevezetése érdekében tett határozott lépéseit.

A Magyar Közlöny 2024. évi 74. számában megjelent a 1211/2024. (VII. 8.) kormányhatározatban Magyarország Kormánya egyetértését fejezte ki a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének bemutatott szövegével, és felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítására. A kormány felhívta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a jegyzőkönyv szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki, és hagyja jóvá a jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét, továbbá elrendelte a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítását követően annak a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.


A hazai logisztikai szakma képviselői örömmel fogadják a digitális fuvarlevél bevezetése érdekében hozott döntést. Az e-CMR használata gyorsítja és egyszerűsíti a fuvarozási folyamatokat, csökkenti a költségeket, növeli a hatékonyságot és zöldebbé teszi a logisztikát. A digitalizált fuvarlevél segítségével könnyebben lehet nyomon követni és ellenőrizni a szállítmányok útját, valamint gyors, biztonságos és megbízható módon lehet kezelni a fuvarokkal kapcsolatos dokumentumokat. Az e-CMR bevezetése pozitív hatással lesz a logisztikai ágazat fejlődésére és versenyképességére, valamint hozzájárul a hazai vállalkozások gazdasági növekedéséhez.


A kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel létrejött e-CMR Europe Kft. már ugrásra készen várja az e-CMR hazai ratifikációját. A magyar logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdek-képviseletei — a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magyar Szállítmányozók Szövetsége — és az i-Cell Mobilsoft Zrt. közreműködésével alakult társaság célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél minél gyorsabb és minél gördülékenyebb hazai bevezetése. A hazai e-CMR platform és a hozzá tartozó applikáció elsősorban a magyar vállalkozások igényeit kívánja maradéktalanul kiszolgálni, miközben megteremti a lehetőségét annak, hogy az érintett piaci szereplők a nemzetközi szintéren is elérjék és élvezzék a digitalizált fuvarokmánykezelés minden előnyét.


Az elektronikus fuvarlevél szolgáltatás bevezetése újabb jelentős mérföldkő lesz a logisztikai folyamatok digitalizációjában, a fuvarozók versenyképességének növelésében, mely jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához. Minél előbb indul el és minél többen csatlakoznak a magyarországi rendszerhez a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben, annál nagyobb haszonélvezője lehet a hazai logisztika, a szállítmányozás, a közúti árufuvarozás és közvetetten a magyar költségvetés is e rendszer használatának.


MKFE Kommunikáció

 

TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Nagy Imre Nagy Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NTS Kft. NTS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. STV Kft. STV Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Nagy Imre Nagy Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NTS Kft. NTS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. STV Kft. STV Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft.