Featured

MKFE Tisztújító Küldöttgyűlés — 2018. május 12.

Ahogyan arról korábban tájékoztatást adtunk, 2018. május 12-én sikeresen lezajlott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének Tisztújító Küldöttgyűlése. A küldöttek az MKFE elnökének Szabó György Csabát, elnökhelyettesének pedig Ignácz József Pétert választották meg. Az Árufuvarozási Tanács elnöke Barna Zsolt lett, míg a Személyszállítási Tanács élére Pencz Zoltánt delegálták a szekció küldöttei. Az egyesület új elnöksége 2018. május 17-én megtartotta első ülését, ahol – ellentétben a korábban kiadott tájékoztatással – első napirendként tárgyalta meg az MKFE főtitkárának és főtitkárhelyettesének kérdését. A testület az ülésen felkérte Somogyi Gábor főtitkárt a munkaszervezet további irányítására, ugyanakkor úgy határozott, hogy a főtitkár megbízatásáról 100 napon belül újra egyeztet a testület, a főtitkárhelyettesi pozícióra pedig haladéktalanul pályázatot kell kiírni.

A küldöttgyűlésen rövid értékelő beszédet tartott Wáberer György, az MKFE leköszönő elnöke, miniszterelnöki megbízott, aki ez ideig három cikluson át vezette az egyesületet, s bár a tagságból sokan szerették volna felkérni a folytatásra, a szakember visszalépett a jelöléstől. A leköszönő elnök beszédében kiemelte az MKFE elmúlt három évben elért eredményeit, és kiemelkedő fontosságúnak nevezte a most lezajlott választást, hangsúlyozva, hogy bár továbbra is együtt kíván élni a szakmával, szeretné, ha a fuvarozói érdekvédelmi szervezetben a fiatalabb generáció venné át a stafétabotot.

A most megválasztott elnök, Szabó György, a Prevost Hungaria Kft. tulajdonos-ügyvezetője több mint húsz éve tagja az MKFE-nek, miközben saját fuvarozói cége folyamatosan fejlődött, ma meghatározó szerepe van a repülőtéri cargo áruk fuvarozásában.

Szabó György beszédében hangsúlyozta, hogy a jövőben az eddiginél is nagyobb figyelmet kíván fordítani a nyugati protekcionizmussal folytatott küzdelemre, a hazai fuvarozók versenyképességének fokozására és a belső piac védelmére. Az elnök aláhúzta, hogy a Wáberer György vezette előző elnökség olyan alapokat rakott le, amelyre lehet építkezni, ugyanakkor jelezte, hogy frissebb, modernebb gondolkodást kíván a tagságtól az elért eredmények tovább vitele érdekében.

Az MKFE tavaly elfogadott, új alapszabálya értelmében már nem két társelnökkel, hanem egy elnökhelyettessel dolgozik tovább, amely szerepre Ignácz József Pétert választotta meg a küldöttgyűlés.

Az MKFE új elnöksége a 2018. május 17-én megtartott ülésén Somogyi Gábor főtitkárt felkérte a munkaszervezet irányításának folytatására, és egyben úgy határozott, hogy a főtitkár megbízatásának megerősítéséről 100 napon belül kíván újra egyeztetni a testület.


Az MKFE 2018. május 12-én megválasztott tisztségviselői

Tisztség

Név

Cégnév

Elnök

Szabó György Csaba

Prevost Hungária Kft.

Elnökhelyettes

Ignácz József Péter

Ignácz Kereskedelmi, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.

Elnökségi tag

Grófné Molnár Ágota

Gartner Intertrans Hungária Kft.

Konyári Antal

Trans-Sped-Papirusz Kft.

Hamburger József

Tatai és Társa Bt.

Varga József

K és V Kft.

Jánosi Barnabás

Braun-Car Kft.

 

Árufuvarozási Tanács elnök

Barna Zsolt

Waberer's-Szemerey Kft.

Árufuvarozási Tanács tagok

Gégény Tamás

egyéni vállalkozó

Galambosi Imre

Beled Trans Kft.

Bánszki Mihály

Rapidsped Zrt.

Veres Balázs

Veres Intertrans Kft.

Szalkai Tamás

egyéni vállalkozó

 

Személyszállítási Tanács elnök

Pencz Zoltán

Tűzpenge Kft.

Személyszállítási Tanács tagok

Kovács György

egyéni vállalkozó

Pecze Róbert

Roberto-Trans Kft.

Kreisz Gergely

Universal Travel Kft.

Éberhardt György

egyéni vállalkozó

 

Felügyelő Bizottság
elnök

dr. Wágner Emőke

Levissimo Kft.

 

Felügyelő Bizottság
tagok

 

 

Veres József László

Veres Kft.

Bánkeszi Lajos

Toresz Kft.

Csiszár Károly

Cargo Logistic Kft.

Rajnai Zoltán

Rajnai és Társa Kft.

 

Etikai Bizottság
elnök

Bánkeszi Lajos

Toresz Kft.

 

Etikai Bizottság

 

 

Kovács György

egyéni vállalkozó

Jánosi Barnabás

Braun-Car Kft.

Veres József László

Veres Kft.

Bánszki Mihály

Rapidsped Zrt.

 

Jelölő és Mandátumvizsgáló Bizottság

Széll János

Széll Trans Kft..

Pásztor Csaba

G + I Trans Kft.

Dobos Gyula

Do-Mo Trans Kft.

Szilágyi János Miklós

egyéni vállalkozó

Jonkl László

egyéni vállalkozó

Joós Zoltán

Karzol-Trans Kft.

Herke Zoltán

Scantrans Kanizsa kft.

 

 

MKFE kommunikáció

MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Németh Károly Németh Károly Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Végvári András Végvári András GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bertók Zoltán Bertók Zoltán KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Németh Károly Németh Károly Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Végvári András Végvári András GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bertók Zoltán Bertók Zoltán KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft.