Kormányzat: pénzügyi könnyítések a szakma szereplőinek

Március 18-án, a veszélyhelyzet kihirdetését követő 7. napon a kormány a járványügyi és egészségügyi rendelkezéseket követően gazdasági kérdésekben is fontos döntéseket hozott. A tegnap kihirdetett rendelkezéseket rövid időn belül számos újabb fogja követni.

A tegnapi kormányrendelet tagjainkat érintő legfontosabb rendelkezései a következők:

  • Minden vállalkozás és magánszemély a veszélyhelyzet fennállása alatt, a hiteleiből, kölcsönszerződéseiből ill. pénzügyi lízingszerződéseiből eredő tőke-, kamat- ill. díjfizetési kötelezettsége teljesítésére év végéig  fizetési haladékot kap. A fizetési moratórium időtartamát a Kormány meghosszabbíthatja. A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje ill. a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés év végéig meghosszabbodik. Ezeket a rendelkezéseket a március 18. napján fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.
  • A 2020. március 19-én követően megkötött szerződések alapján felvett fogyasztói hitelek esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 5 %-al növelt mértékét.
  • A turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport és a kulturális szolgáltatási szektorokban a munkáltatók 2020 március, április, május és június hónapokban mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, és ezekben a szektorokban a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül csak a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettséget kell teljesíteni azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 Ft-ot. A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek június 30-ig nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni.
  • A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adózók a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adófizetési kötelezettségük alól június 30-ig mentesülnek.
  • Döntések születtek a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről is azzal a céllal, hogy a munkaadók és a munkavállalók könnyebben meg tudjanak egyezni egymással.

A részletes szabályokat a mellékelt kormányrendeletből itt » ismerhetik meg.


Az MKFE Személyszállítási Tanácsának elnöke a munkaszervezettel együtt dolgozik azon, hogy a március 18-i kormányrendeletet követő, részletszabályokat tartalmazó kormányrendeletekben a harmadik pontban ismertetett, turizmus szektorra vonatkozó kormánydöntés az autóbuszos személyszállítókra is vonatkozzon!

Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Ivanov György Ivanov György Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Ivanov György Ivanov György Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft.