Tachográf-kártyák ügyintézése a veszélyhelyzet ideje alatt

Tachográf-kártyák ügyintézése a veszélyhelyzet ideje alatt

Az elrendelt veszélyhelyzeti idő előrehaladtával egyre több az olyan gépkocsivezető, akinél a digitális tachográf-kártyájának érvényessége lejárt, vagy a közeljövőben ez be fog következni.

Jóllehet a kormány egyes okmányok érvényességi idejét a fennálló járványügyi állapotra való tekintettel a veszélyhelyzet végét követő tizenötödik napig meghosszabbította, azonban ez nem vonatkoztatható a digitális tachográf-kártyára. Különösen azért nem, mert lejárt kártyával a menetíró készülék nem üzemeltethető.


A helyzet tisztázása érdekében az MKFE levélben fordult az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, amelyben többek között a lejárt gépjárművezetői/üzembentartói kártya esetére kértünk állásfoglalást. Az ITM-nek megküldött levelet itt olvashatja.


Az ITM illetékes főosztályvezetője válaszában kiemelte, hogy közös uniós rendkívüli szabályozás – hatáskör hiányában – ebben az ügyben nem várható, de az EU Bizottsága a tagállamokat felhívta arra, hogy hatóságoknak tekintettel kell lenniük a mostani kivételes helyzetre. Az üzembentartói kártyára vonatkozóan javasolja, hogy szükség esetén több kártyát igényeljenek eltérő lejárati időponttal. A letöltési kötelezettség betartása érdekében tachográf műhelyek segítését is igénybe tudják venni a fuvarozó vállalkozások.


Gépjárművezetői kártyánál fontos, hogy annak megújítása a lejáratot megelőző 3 hónapos időszakban kérelmezhető, azaz például július 1-i lejáratnál már április 1-jétől indítható az ügyintézés. Kérjük, ennek figyelembevétele mellett időben (legalább 1 hónappal a lejárat előtt) kezdjék meg a gépjárművezetők a lejáró kártyák cseréjének intézését, a Kormányhivatalba való időpontfoglalást!


Ügyet intézni továbbra is kizárólag személyesen lehet, az elektronikus ügyintézésre tett javaslatunk rövid időn belül nem megvalósítható. A digitális tachográf kártyák kiadása, gyártása zökkenőmentesen működik.


Az esetlegesen lejárt gépjárművezetői kártya esetén Magyarország területén a vezetési és pihenőidők dokumentálása kinyomatokkal történhet 165/2014 EU rendelet 35. cikk (2) bekezdése szerint, a szükséges adatok rögzítése mellett.


A 165/2014. EU rendelet 35. cikk (2) bekezdése:

„(2) Ha egy járművezetői kártya megsérült, hibásan működik, elveszett vagy eltulajdonították, a járművezető:

a) az út megkezdése előtt kinyomtatja az általa vezetett járműre vonatkozó adatokat, és erre a kinyomtatott lapra ráírja:
           1 ) azokat az adatokat, amelyek a járművezető azonosításához szükségesek (név, a járművezetői kártya vagy a vezetői engedély száma), aláírással ellátva;
            2 ) a 34. cikk (5) bekezdése b) pontjának II., III. és IV. alpontjában említett időtartamokat;
b) az út végén kinyomtatja a menetíró készülék által rögzített időtartamokkal kapcsolatos információt, bejegyzi az induláskor készített nyomtatás óta egyéb munkával töltött időt, készenléti időt és pihenőket, amelyeket a menetíró készülék nem jegyzett fel, valamint megjelöli a dokumentumon azokat az adatokat, amelyek lehetővé teszik a járművezető azonosítását (név, a járművezetői kártya vagy a vezetői engedély száma), beleértve a járművezető aláírását is.”


Az ITM állásfoglalása »


Akinek kártyájánál lejárati dátummal kapcsolatos gondok merülnek fel, tanácsos felvennie a kapcsolatot a kormányhivatallal, ahol most előzetes időpontfoglalással történik az ügyfélfogadás. Bejelentkezéskor, időpontfoglaláskor feltétlenül tájékoztatni kell a kormányhivatalt arról, hogy a veszélyhelyzeti időszakban lejáró digitális tachográf kártya kapcsán kéri a gépkocsivezető az ügyintézés lefolytatását. Ehhez egy általa kiválasztott kormányhivatal közlekedési, engedélyezési osztályának honlapján fellelhető telefonszámot kell tárcsáznia. Tachográf-kártya nemcsak a lakóhely szerinti területileg illetékes kormányhivatalnál igényelhető, hanem bármely fővárosi és megyei kormányhivatalnál.


megyei kormányhivatali osztályok telefonos elérhetőségei (időpontfoglalás céljából) összegyűjtve »

Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WSZL WSZL TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WSZL WSZL TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft.