Kormányszintű döntések a hazai fuvarozók megerősítése érdekében!

Kormányszintű döntések a hazai fuvarozók megerősítése érdekében!

Piacvédelem, minimális szolgáltatási alapdíj, rakodási és raklapválogatási díj, állásdíj és megemelkedő jövedékiadó-visszatérítés

A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését. Az erről szóló közlemény 2023. október 31-én jelent meg a kormányzati oldalon.

A hazai fuvarozók megvédése érdekében a kormány tervei között szerepel a „minimális szolgáltatási alapdíj”, a „rakodási és raklapválogatási díj”, valamint az „állásdíj” bevezetése. A kormány ezentúl a mostani összegnek háromszorosára, azaz 10 forintra tervezi emelni a kereskedelmi gázolajként tankolható üzemanyag jövedéki adóvisszatérítésének literenkénti összegét.


Mint a közleményben szerepel, a fenti, piacvédelmi és piactisztítási intézkedések azoknak a hazai székhelyű fuvarozó vállalkozásoknak kedveznének, amelyek tisztességes piaci magatartást tanúsítva kénytelenek versenybe szállni a szabályokat nem tisztelő, piacszerzési céllal nyomott áron szolgáltatásokat kínáló versenytársakkal szemben.


tovább a teljes közleményre (kormany.hu) »

 

K és V KFT. K és V KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Végvári András Végvári András Teleki János Teleki János VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. K és V KFT. K és V KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Végvári András Végvári András Teleki János Teleki János VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft.